Darkness hercegnő, Gabriel arkangyal lánya, elhagyta szobáját. Menetközben hátradobta szálfa egyenes, hosszú haját, és kifordult a vár előcsarnokába vezető folyosóra. Több órája is megvan már, hogy az utolsó zajok is elültek. A szobájában található Tantrist megvédte. Tantris egy démon doboz volt, ami egy utazó ládához volt hasonlatos, annyi különbséggel, hogy feneketlen volt, és átláthatatlan mélységekbe vezetett. Gyakorlatilag egy ajtó, a semmibe. Azonban, a hercegnő tudta használni. Pont olyan volt benne elrejtőzni, mint egy bűvész kinyitható dobozaiban. A látszat szerint, aki rányitotta a Tantris fedelét, nem látott semmit. Mint egy jó bűvésztükkben. Csak hogy a valóság egészen más volt. A megtévesztések doboza mentette meg attól, hogy megtalálják. Benne volt, de mégis átlépett a semmibe, és ott várta végig a vihart. Nem fedezték fel Olifag király katonái. Ahogy Darkness ezen elmélkedett, megkönnyebbülten vetette bele magát a folyosó első kanyarodó járatába. De az első kanyar után, futásra emelt léptei, egyre csak lassulni kezdtek. A folyosón, ami a csarnokba lefelé vezető hatalmas lépcsőben végződött; démonkatonák feküdtek. Falnak rogyva, leszúrva, az egyik férfinek már feje sem volt a nyakán. Mind a Fehér ház katonái voltak. Szárnyuk megroncsolva, torkuk elvágva. Apja azért rendelte a közelbe őket, hogy úgy tűnjön, magát Gabriel-t védik. Ez is csak újabb megtévesztő manőver volt.
A lány szíve összeszorult. Mind érte haltak meg.
Ahogy feléjük vette az irányt, hogy kijusson a zsákutcából; elhatározta, hogy haláluk nem lesz hiába való. Meg fog menekülni, ahogy apjának ígérte. Olifag seregei már régen elvonultak. Nem akartak tábort verni ebben a porig rombolt kastélyban. Miután édesapját megtalálták; a trónteremben, nem is kutattak tovább. Mindannyian édesanyját, és leghűségesebb szolgáló lányát, Leyla-t vették üldözőbe. Éppen, ahogy az apja eltervezte. Leila; démonhercegnőnek adta ki magát. Zepen őrnagy; az Amadeus-ház köztiszteletnek örvendő vezetője, tévútra vitte a katonákat, és elhintette, hogy maga juttatta ki a hercegnőt Hellbion-ból. A legerősebb házzal; a fekete Astrok-kal, a nyakában vállalta magára a bűntetést. Azt azonban maga Zepen sem tudta, hogy tévútra visznek mindenkit, mert nem volt beavatva. Amikor előretört, hogy kijutassa a hercegnőt; nem is sejthette hogy egy szolgálólány az, akinek segít; elhagyni ezt a pokoli helyet. Így természetesnek hatott, hogy édesanyja a királynő, meg egy lány, csukja alatt rejtőzködve, csak a hercegnő lehet. A csel sikerült. Leila és édeanyja, vélhetőleg elérték a felszínt, mert Olifag dühösen hagyta hátra Gabriel várát; üres kézzel.
Darkness immár teljesen egyedül maradt. Mégis biztonságban volt. Ez lenne az utolsó hely, ahol keresnék; azok után hogy apját elhurcolták, hogy kivallassák, az Ördög Vasvillája felől.
Gabriel arkangyal míg él, soha nem fogja felfedni, hogy az új király parancsa alapján, csak egy szolgálót üldöznek.
Leila ügyes, és talpra esett teremtés. Meg fogja találni a módját, hogy elrejtőzzön a kutató szemek elől. Teljes mértékben magára vállalta a démon fegyver szerepét; a rejtőzködést, és amíg a hercegnőt majd mindenki ismeri, Leila-ról azt hiszik majd, álruhában van. Talán nem is terelődik rá a gyanú, de ha a fekete Astrok ház katonái mégis rájönnek arra, hogy Leila valami módon kapcsolódik Hellbion-hoz; azt hiszik majd, hogy a hercegnő az, csak megváltoztatta külsejét, hogy ne ismerjék fel . Ha vissza is hozzák a Pokolba, és Olifag király elé viszik, és kiderül, hogy a világon semmilyen bűvereje sincs; lesz ám meglepetés. Mert addigra el fognak veszíteni minden más nyomot, ami az igazi hercegnőhöz vezet. Leila-t ismerve, inkább meghal, mint hogy felfedje, a cselt, amivel minden házat kijátszottak.Csak hogy amíg eljön, ez a döntő pillanat, nem ülhet ölbe tett kézzel. Ki kell derítenie, maradt e legalább egyetlen szalmaszál; amibe még kapaszkodhat; és megfordíthatja a dolgok állását. Örökké nem lapulhat meg az árnyékban. Egy jó uralkodó, amilyen egy napon lesz; nem hagyná, hogy fölé kerekedjenek. Talán már apja is arra a sorsra jutott, amire a fehér ház katonái. Holtan fekszik valahol Hellbion tömlöceiben, de Darkness örökké hálás lesz neki; amiért megmentette attól, hogy egy vénemberhez kelljen nőül mennie; vagy elpusztítsák; annak reményében, hogy az ördögi vasvilla új alakot ölt.
Gabriel nem hozta meg egyik döntést sem. Inkább kijátszott mindenki mást. Ha csak fele annyira jó uralkodó lesz, mint apja volt. Míg él, büszkén emlékezik meg apjáról.
Most viszont ideje szövetségeseket keresni. Ha kell a kövek alól is. Vagy az éjszakai lények közül, akikkel eddig soha egyetlen király sem mert közösködni. Talán ha az éjjel teremtményeit megnyerhetné magának, elég haderőre tehetne szert, hogy Olifag királyt végérvényesen eltávolítsa posztjáról.
Darkness egyre jobban szedte lábait, mert képtelen volt elviselni a körülötte levő rengeteg halált. Ha a vén Olifag király ennyi katonát fel bírt áldozni, minden egyes házból, hogy birokra keljen a fehér amadeusokkal, és szemrebbenés nélkül nézte végig, ahogy a házak egymást pusztítják, igazi szörnyeteg lehet. Semmilyen fegyver vagy hatalom nem ér annyit, hogy halomra öljék egymást érte a démonok. Mégis itt lát, elesett katonákat a fehér házból, a pirosból, de még a legkisebb házakból is néhányat. Egyedül a fekete ház katonái voltak azok akikből jó ha ötöt számlált. De a tényen nem változtat. Túl nagy áldozatok árán akarta rátenni a kezét a trónra, és nem volt rest feláldozni érte bármennyi harcosát.
A saját élete védelmében, hogy szabad lehessen, és élhessen még hosszú éveket; fogja hátba támadni Olifag királyt. Nem adja meg magát, és nem omlik lábai elé; mert akkor valóban nem lesz más, csak egy használati tárgy; egy eszköz; hatalma koronája.
Ennél többnek kell lennie. Lehet, hogy fegyver; de ennél több lakozik törékeny testében. Ugyan úgy érez mint mindenki más, és jog avan ahhoz, hogy ne valaki bábja vagy rabszolgája legyen. Joga van a szerelemhez, és joga van ahhoz hozzámenni, ha egyszer eljön az ideje; akit megszeret. Senki kedvéért nem fog lefeküdni a porba, és fejet hajtani. Ennél még a halál is jobb. – bújt meg ezt követően a királyi előcsarnok egyik oszlopa mögött, és észre vétlen kikémlelt. Bár örült hirtelen jött szabadságának, de nem volt ostoba, hogy ne legyen óvatos. A kastély már üresen állt, de csak mint a Tantris démondoboz; a látszat néha csal.
A lány némán meglapulva kivárt, és fülelt. Úgy döntött, most már nincs miért kapkodnia, ha kell hosszú perceket áldoz hallgatózásra, mint hogy meglepetés érje. De hosszú percek múltán sem mozdult semmi a félhomályos előcsarnokban. Ha szerencséje van, mardt legalább egy ló, az istálló bokszokban, hogy ne kelljen szárnyra kapnia, mert az eget szelve sokkal feltűnőbb jelenség volna, és szemet szúrna, szinte azonnal. Lóval kell útra kelnie, ha el akarja érni észrevétlenül céljait. Nem beszélve arról, az éjszakai lényeket jobb nem fölülről megközelíteni, mert minden repülő démonkatonát fenyegetésnek vélnek.Ha megakarja élni épségben a velük való találkozást, szemből kell közelítenie feléjük, és tudtukra kell adnia, milyen céllal érkezett. Hát ha kapva kapnak az alkalmon, hogy egy kis nappali démonbunyóban is részt vegyenek. Persze meg kell próbálni minimálisra redukálni a démonkatonák veszteségének számát, nincs értelme a még több áldozatnak, ha békében is élhetnek. Az éjszakai lények ha mellé szegődnek, csak erődemonstrációt kell képezzenek. Számuk nem lehet több, néhánynál, hogy ne keltsenek sem félelmet, sem zavart. Ha sikerül megegyezni Olifag királlyal, hogy mondjon le a démoni vasvilláról, megelőzhetik a további vérontást. Egy jó uralkodó törekszik a békére. Az eddigiek azt mutatják, erre kicsi az esély, de nem lenne az apja lánya, ha meg sem próbálná, először diplomatikus úton elrendezni ezt a felfordulást. De nem minden áron. Saját életét nem fogja odahajítani, egyetlen királynak sem. Saját sorsának kovácsa kell hogy legyen. Ha odaér az istállókhoz, fel fogja venni valamelyik lovász fiú ruháit, hogy eltűntesse a kiváncsi szemek elől nemesi külsejét. Ameddig csak útja végére nem ér, nem ismerhetik fel. Ekkor döntött úgy, hogy végleg elhagyja a helyet, és saját jövője útjára lép. Nagyot sóhajtott, és összeszedve nem létező bátorságát, sietett ki a főbejáraton, csak ugyan a lovak karámja felé véve az irányt, ami a kastély oldalsó udvarán helyezkedett el. Mire az utolsó métereket átszelte szinte már szárnyalt. Fülében hallotta lüktetni saját vérét. Ideges volt, de annál elszántabb. Bármit megtett volna, hogy sorsa olyan irányba fordulhasson, amilyet minden fiatal nő megérdemel.
A lovakhoz vezető utat azonban felperzselték Olifag katonái, hogy elvágják azon lovasok útját; akik íly módon akartak megszökni a királyi seregek elől. Az istálló, kiégve, füstölögve, elszenesedett falakkal, romba dőlve állt. Már nem volt meg a teteje, csak az oldal falai, és áporodott, égett lóhús szag terjengett, még mindig.
Darkness szeme könnybe lábadt, és lassan szája elé emelte kezeit, hogy elfojtsa torkán zubogó kiáltásait. Ahogy beljebb óvakodott, hogy alaposabban szemügyre vegye a maradványokat; a látványtól elfogta a hányinger.Sietve hagyta el az elszenesedett királyi akolt, és míg egyik kezét továbbra is szájára szorította, hogy csillapítsa az öklendezést, másik karjával már patakzó könnyeit törölte. A Fekete Astrok házzal a háta mögött; Olifag bátran emelt kezet, minden élőlényre Gabriel arkangyal kastélybirtokán. Az utolsó hátas állatig, porig rombolt és égetett mindent.
Darkness egyre kétségbeesettebben kapkodta lábait, hogy visszameneküljön a saját várába; a saját szobájába. Azt hitte, meg van a kellő ereje mindenhez, de most csak bele akar temetkezni saját párnáiba, és meg nem történté akarja tenni ezt az egészet.
Vakon rohant be a csendes, kiüresedett kastélyba, és egyenesen az ott állomásozó Ehren őrnagy kardjába futott. A férfi úgy szúrta át testén a pengét, mint ha erre a pillanatra várt volna ezidáig. Barna szemei fennakadtak, és teljes révület ült arcára, ahogy Ehren fekete szeme rátapadt arcára, végül lila izzásba fordult démoni ereje nyomán.
/Ördög bújt - Kami könyvei fb/
Kép forrása: Internet
