Follomon Sárkányai könyvek - Sárkányok repülése 1.

Shelly bűnbánóan hallgatta testvére történetét majd ismét a sárkányra, vetette tekinteteit.

- Megszökhetnénk előle! Kiszabadítalak! Ha beljebb úszunk, eltűnhetünk a nádas alatt és a tó távolabbi partján lovak várnak és… - Shellong ekkor kikerekedett szemmel nézett ismét a mozgolódó sárkánygyíkra, aki feszengve tűnt el a szemük elől. Helyében egy tejföl szőke hajú férfi állt.

- Ez… - sápadt el a nő az ismerős arc láttán.

- Ő ott a parton…

- Follomon! – rikoltott dühösen Shellong és megindult a part felé ahol a kelta állt.

- Shelly! Várj! – rohant be elé ijedten Shila és kezeit a nő elé emelte, útját állva.

- El az útból!

- Megmagyarázom! – kiáltott a partra kicsörtető nővére után Shila aggodalmasan.

Shellong mezítelen testtel és lángoló arccal állt meg az elvigyorodó Follomon előtt. A férfi megnyalva szája szélét szórakozottan, végig mérte a tűzvész sújtotta női arcot, végül várakozón felvonta szemöldökeit és szelíden mosolyogni kezdett.

- El akartam mondani… Shellong… még a kocsmában… - kezdett bele végre a férfi türelmesen. – Amikor azt kérdezted, honnan tudom; ki vagy. Shila volt olyan kedves és sokat mesélt rólad. Így mikor találkoztunk, azonnal tudtam. De nem hallgattál meg… és az az idióta Worren is csak keresztbe húzta minden beszélgetésünket. Szóval ha … akkor most elmondom… nálam van a húgod… és… - Follomon már nem érkezett befejezni a mondatot, mert Shelly abban a minutában pofon csapta.

Csend támadt és némaság.

- Te … Te vagy az idióta! Eljátszottad a macsó szépelkedőt! A törtető, levakarhatatlan… - csattant fel Shelly, de ekkor már tudta, nem fogja befejezni a mondatot. Szemeiből könnyek csordultak ki, miközben hátat fordított a férfinek. Visszarohant ezt követően a vízbe és csuklón ragadta Shilát, maga után rángatva.

- Shellong! Várj! – állt ellen a lány nővérének és kitépte csuklóját a szorításból. – Follomon segíteni akart! De nem hallgattad meg!

- Ha nyíltan beszélt volna… Ha elmondta volna itt vagy… vele… De nem tette… Elhitette velünk, hogy egy…

- Hittél volna neki nővérem? Hm? Ha azt mondja, itt van Shila…és titeket keres… elhittétek volna??

- Follomon egy…

- Follomon segített, hogy végre egymásra találjunk. Miután leráztátok, követett titeket, majd eljött értem, és idehozott.

- Ő egy sárkány katona! Azok közül való, akik meg akarják ölni apánkat! És te Shila segítettél neki abban, hogy megtaláljon, és megállítson bennünket, mielőtt kiszabadíthattuk volna apát! Most hogy már mindketten itt vagyunk… egy sárkánnyal… nem hagy minket elmenekülni! Aláírtad apánk halálos ítéletét… - keményedett meg Shelly hangja. Szemein látszott a felismerés szikrája, miközben kiutat kezdett keresni szorult helyzetükből. Ekkor azonban mintha bevillant volna a gondolataiba még valami. Összeszűkült szemekkel fordult vissza a kelta felé.

- Hol van az öcséd Follomon?

- Vadászik. – hangzott a parton álló válasza fenyegetően. A nő azonnal megértett mindent. Arca élettelenné és sápadttá fakult.

- Worren…. – fordult el ezt követően húgától és futva gázolt a folyó mélyebb részeibe. Visszafelé kezdett úszni, arra amerről nem régen jött. Szántotta a vizet akár egy csónak, tudta minden késlekedő perc társa életébe kerülhet.

Pár perc elteltével elérte végcélját és rohanvást sietett ki a partra elszántabban, mint egy gladiátor. A lovakhoz futott, majd az egyik nyergén lógó kard után kapott. Maga elé emelve a kardot futott be a már kihunyt tábortűz mellé. Meg is torpant menten, amikor meglátta Worrent és az ifjú Tindell-t. A két férfi épp háttal ült Shelly-nek és nagy beszélgetésben voltak. Ám a halk neszt mindketten meghallották. Udvariasan elhalkultak. Majd talpra álltak.

- Hát akkor én visszamegyek Follomon-hoz… - köszörülte meg torkát az ifjú sárkány kölyök és visszaindult a fák közé.

- Hm… - Worren bólintott majd végig követte, amint beleveszik a fák sűrűjébe. – Hát előkerültél. Már aggódtam. – fordult ezzel a férfi a lány felé. Szemei kikerekedtek. – Tulajdonképpen… mi is történt veled? – nézett a kardot tartó mezítelen nőre és lesütött szemmel, grimaszolva ismét hátat fordított az elvörösödő nőnek. Majd saját hajába túrt. Megigazgatva copfját. – Ha az volt a célod, hogy elveszítsem az önuralmam, remekül csinálod.

/Follomon Sárkányai könyvek részlet/

Teljes tartalomért keressétek Kami könyvei fb csoportot

by

Kami

9. Fejezet

Kevés az ember, sok az emberszerű lény,
Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te, Világ vagy beteg,
megfertőzte valami az embereket.
Szomorú, de fél az, aki szeret,
zokog a bohóc, a macska kihányta az egeret.

 Shellong, Worren, és a két tejföl szőke ifjú, már a sarki kocsmában üldögéltek, ahol nem rég még lárma és verekedés volt. Meghúzódtak egy üres elhagyott csücsökben, kerülve a feltűnést. Már az ifjabbik szőke férfi is magához tért a kábulatból, és némán kortyolgatott egy korsó sört.

 - Szóval… Kilenc élű tőr leánya. Mi szél hozott városunkba? – nézett az idősebbik fiú a lányra. – Talán keresel valamit, hogy ilyen veszélyes kalandokba keveredsz… itt?

 - Úgy látszik, nyomomban jár a balszerencse. – mosolyodott el Shelly, majd ő is sörös kupájába kortyolt. – De még mindig nem tudom, te ki vagy.

 - Az én nevem, Follomon. Ő pedig az öcsém, Tindell.

 - Ademo város ezek szerint utálja a keltákat. – horkant fel cinikusan Worren.

 - Ademo városa minden idegent utál… - suttogott alig hallhatóan Tindell.

 - Mi azért jöttünk Worren-nel, mert apámat elhurcolták. A nyomára kell bukkannunk. – Shelly láthatóan ennél többet nem igen akart elmondani, a keltáknak.

 - A… apádat? – vonta fel szemöldökét Follomon érdeklődve. – Ki merne ilyet tenni?

 - Ha tudnám, nem itt rostokolnék, nyomok után kutatva. – sziszegte a lány dühösen, és szemeibe könnyek szöktek. - Elhurcolták. Azt mondták, a Kilencéletű tőr hordozója veszélyes, mert erősebb még a királynál is. És ezt nem engedhetik. Meg fogják ölni.

 - Hm. Ez esetben… Az öcsémmel két napja láttunk egy rabszállító fekete hintót Ademo utcáin. Több mint ötven katona kísérte, nagyon fontos ember ülhetett benne. A katonák talpig felfegyverezve, szerszámíjak pajzsok, kardok és lándzsák. A hintót 4 éjfekete ló vontatta. A kocsis egy gyilkos ábrázatú alak volt. Látszott, mindenki, aki csak a hintóra vetette szemeit, halál fia lehet bármikor. Az emberek kerülték és szemlesütve, rettegve, siettek tovább, mintha mit sem láttak volna. Szóval azt hiszem, a hintó utasa az apád lehetett. Sőt! – meredt maga elé Follomon és összeszűkültek szemei. – Ezért övezte ekkora kíséret a hintót. Így már világos! – emelte fel hangját a férfi, és úgy látszott, mint aki megvilágosult, és olyan titokra derített fényt, amire senki más. Cinkos és győzelmes mosollyal nézett a lányra, és abban a pillanatban megfogta a szemben ülő Shelly kezeit. Majd maga elé húzta a törékeny női kezeket. Ezen, mindannyian megdöbbentek az asztalnál. Shellong összezavarodva kapta el tekinteteit és riadtan nézett Worren-re. A barna copfos férfi is összezavarodott, majd sután megköszörülte torkát és elfordult. Végül összefonta kezeit mellkasa előtt és hátradőlt a széken. Fészkelődött. Arcáról lerítt, kényelmetlenül érzi magát. Végül kelletlenül belenézett Follomon szemeibe és várakozón felvonta szemöldökeit. A tejföl szőke hajú férfi nem hátrált ki, állta Worren éles tekinteteit, és nem engedte el Shelly kezeit továbbra sem. Farkas szemet néztek hosszú pillanatokig, végül Follomon elmosolyodott, és mint aki megkegyelmezett, megnyalta szája szélét, majd ismét a lányra villantotta mélykék szemeit.

 - Tudom merre ment… az a hintó. – zárta le végül mondandóját Follomon.

 - Utolérhetjük? – suttogott a lány elhalóan, és lassan kihúzta kezeit a férfi markából.

 - Szerzünk lovakat. – suttogott a szőke vissza, artikulálva.

 - Honnan? – suttogott tovább Shelly.

 - Elkötünk párat odakint. – mosolyogta meg a suttogást a kelta és ismét a lány kezei után kapott.

 - Rendben! – csattant fel idegesen Worren. – Akkor ezt megbeszéltük. – ugrott talpra és kapkodva átnyúlt a kiürült korsókért. Épp úgy helyezkedve, hogy Shellong és a szemben ülő Follomon közé ékelődjön, miközben mintha mit sem venne észre, szöszmötölt a poharakkal. Shelly alig merve levegőt venni dőlt hátra, végül észrevétlen hálás pillantást vetett a barna coffos férfira. Láthatóan örült, hogy lerázta a keltát. Ekkor feljebb emelte tekinteteit és riadtan vette észre, hogy Worren mélyen a szemeibe néz, és megérti a hálás pillantást. Végül szétrebbentek és mosolyogva hunyták le szemeiket, együtt kecmeregve ki a székek közül. Ahogy elindultak azonban az ajtó irányába, a lány mellett megjelent Follomon és mint egy testőr karolta át a derekát.

 - Remélem Kilenc élű tőr leánya, nem bánod, ha ma én vigyázok rád. – szólalt meg nyájasan a szőke és az ajtó felé vezette az összezavarodó nőt.

 - Nos, én.. Én… - hebegett még ennyit Shelly elvörösödve és szemeivel óvatosan kémlelt körbe.

 - Ti kelták, barátságos nép vagytok, nem mondom. – nyitott ajtót nekik Worren, de úgy helyezkedett az ajtófélfához, hogy az ajtón csak egy ember férjen ki, egyszerre. Shellong ismét kiszabadult Follomon kezeiből, amikor a férfi el kellett engedje, hogy kijussanak az ajtón.

 - Ti perzsák, meg felettébb … udvariasak… - mondott még ennyit a szőke férfi ironizálva.

 - Ajtót nyitni egy hölgynek… ez a minimum. – vont vállat felderült, pimasz arccal a barna coffos férfi, és kezeivel kitessékelte a lányt, majd a keltákat.

 - Hát persze… - halkult el Follomon elindulva kifelé a nő után. Ekkor azonban Worren kétszer gyorsan felvonogatta szemöldökeit, pördült be elé, és mint aki jól végezte dolgát, először lépett Shellong után. Nem engedve előre a keltákat.

 - Shellong. Kelta barátaink, megmutatják, merre induljunk, aztán indulunk is.

 - Azt hiszem, inkább veletek tartanánk. – vágott közbe ekkor már élesen Follomon, észre vehetően nem tetszést mutatva Worren lerázó stratégiája miatt.

 - Arra semmi szükség. – mordult a férfira a barna coffos majd a kocsma előtt álló lovak irányába sietett.

 - Hm. – nevetett fel a szőke villanó szemekkel, majd a várakozó Shelly-hez lépett. – Úgy látom a fiúd, nem akarja a társaságunkat. – fogta meg a nő vállait határozottan. Ezt követően arcáról lefagyott a mosoly és mélyen a lány szemeibe nézett. Shellong zavartan kapta félre arcát kissé lefelé fordítva, de nem járt sikerrel, mert a kelta az álla alá nyúlt és felemelte a lány fejét. Ismét farkasszemet néztek. – Örülök, hogy megismerhettelek Kilencélű tőr leánya. Sajnálom, hogy utunk itt külön válik. Megteszek mindent, hogy helyesen igazítsalak irányba, és kívánom, hogy találd meg apádat. Sok szerencsét és… - ekkor a férfi elhalkult és ismét megnyalta szája szélét. Végül ajkai Shellong ajkait keresve, ütköztek bele a lány tenyerébe, amint óvatosan eltolta magától a férfi száját. – Azt hiszem… ha van szerelem első látásra hölgyem… rám talált. Ha egyszer befejezte útját, látogasson meg a birtokomon. Várni fogom. – suttogott még ennyit a nő fülébe lágyan. Végül eleresztette a lányt. – Szóval utatok… arra visz…

 /Follomon Sárkányai könyvek részlet/

Teljes tartalomért keressétek Kami könyvei fb csoportot

Kép forrása: Internet

Sárkányok repülése - FOLLOMON SÁRKÁNYAI 1.

8. Fejezet

Arany színben kelt fel a nap, halvány fénye óvatosan lopakodott be a házak közé. Minden csendes volt, és mozdulatlan.

Worren még mélyen aludt. Előző este Ademo városába érve betértek az első útba eső szállóba. Szobát béreltek. Lovaikat az istállóba hagyva tértek végül nyugovóra, átmeneti szállásukon.Shellong barna csuklyáját igazgatta alátűrve álomittas, kócos fürtjeit, megigazgatva derekán és lábain is. Végül kihúzva magát egyenesedett fel és kiosont a szobából. A szálló folyosóján suhanva, mint egy árnyék, fordult rá végül a lefelé vezető lépcsőkre, és macskaszerű léptekkel szelte át őket. Leérve, halkan osont keresztbe a nagy csarnokon, végül egyik kezét a kijárat gomb alakú kilincsére tette. Levegőt is alig véve taszított egyet az ajtón, majd kilépett a hajnali fénybe.

Ademo városa ekkorra már ébredezett. A pékek, a boltosok, pakolták ki áruikat, szekerek mozogtak, szállították az árut egyik helyről, a másikra.

Shellong óvatosan kerülgette a városiakat, igyekezve elvegyülni. Kiérve végül az ébredező forgatagból kanyarodott be egy útba eső utcára.

Abban a pillanatban nagyot ütközött és a földre zuhant. Ijedten kapta oda szemeit, hogy lássa, minek ütközött neki.

A földön tőle alig fél méterre egy másik csuklyás alak feküdt, óvatosan mozgolódva. Majd az idegen is rászegezte szemeit a lányra. Könnyedén tiszta kék szemei ifjú koráról árulkodtak.

- Én… sajnálom… - szedte össze magát végül az idegen és remegő hangja elhalkult.

- Én sajnálom. Figyelmetlen voltam. – állt talpra Shelly is. De épp, hogy felocsúdott már csak elhalványuló árnyékát látta az idegennek. Ezt követően összeszedte gondolatait és folytatta eredeti útját. Ám ahogy elérte az utca végét kiabálás ütötte meg fülét. Figyelmét a zaj irányába fordította, majd elindult a hangot követve.

A kanyarban egy kocsma állt. A kocsmából jött az éktelen lárma. Shelly nem volt tovább kíváncsi a zajokra. Igyekezett minél távolabb kerülni a helytől.

Ahogy barangolt tovább utcáról utcára tempója egyre lassult. Már épp célba vette a város főterén álló szökőkutat, hogy némi vízhez jusson. Ekkor, mint egy orkán erejű lökés, valaki, vagy valami nagyot taszított rajta szemből jövő irányból, és a lány ismét földön találta magát.

Már épp kiáltani készült haragjában, amikor meglátta, hogy egy tucat katona rohan el épp mellette üldözve valakit. Shelly talajon levő keze ekkor kitapintott a föld porában egy érme alakú tárgyat. A lány oda fordult és szeme elé emelte. Csak ugyan egy érme volt. Shellong zavartan állt talpra és gyorsan zsebébe rejtette az érmét. Majd megindult a katonák után. Tudni akarta mi történik.

Az utca végén ahonnan eredendően jött, rátalált ismét a kocsmára. A kocsma ajtaja be volt törve, láthatóan valaki erővel tért be. Ahogy azonban odaért, a katonák erőszakosan, ellenvetést nem tűrően hozták kifelé áldozatukat. Shellong felismerte benne, a nem régiben látott ifjú csuhást, aki rángatózva próbált kiszabadulni a katonák karmai közül.

- Eresszetek el! – ordított az ifjú. Ekkora már csuklyája nem volt a fején. Tejföl szőke haja, ifjú arca 15 – 16 éves fiúról árulkodott. Nagyon meg volt rémülve, mégis oroszlánként küzdött a tucat katonával.

- Add elő, amit elloptál te koszos tolvaj, és akkor elengedünk! – ordított rá az egyik tiszt és kirúgta a fiú lábait. Az ifjú rettegve omlott térdre.

- Nincs nálam!!!

- Ne hazudj! Az ilyen tolvajok miatt, mint te, tart Ademo itt.

- De akkor sincs nálam!! Nem én vagyok, akit kerestek! Sok a tolvaj Ademo utcáin! – ellenkezett rettegve a fiú. Ekkor feje megnyaklott, mert egy másik katona belekapaszkodott tejföl szőke tincseibe. A fiú fájdalmasan kiáltott fel.

Shelly-nek ekkor furcsa érzése támadt. Úgy döntött megmenti a fiút. És ekkor közbelépett.

- Ostoba katonák. Talán ezt keresitek? – kiáltotta el magát a lány és előhúzta zsebéből az érmét. Majd a szemük elé tartotta. A kocsma előtt megfagyott a légkör.

A tejföl szőke fiú ijedten bámult Shelly szemeibe, majd ájultan nyaklott el a földön, amint a katonák eleresztették. Mind a lány felé fordultak.

- Akkor most… futnom kellene… igaz? – vonta fel szemöldökeit a csuklya alatt a lány. – Szóval… uraim… Örvendtem. – pördült meg tengelye körül sietve Shellong és megindult amerről jött. Úgy futott, ahogy még talán sosem. Köpenye suhogott a lendülettől.

A katonák azonban ügyesebbnek bizonyultak és hamar utolérték. Végül dühödten vetődtek áldozatukra.

Ám ahogy felocsúdtak, vették csak észre, hogy egymás kezét – lábát szorongatják, mert foglyuk már nem volt karmaik között. Értetlenül néztek egymásra, majd szemükkel pásztázni kezdték a kihalt utcát.

Nem messze tőlük az egyik ház oldalában egy repedés tátongott. Az épület sötét árnyat borított rá, csak az vette észre a repedést, aki közvetlen közel megállt a fal előtt.

A repedésben Shellong guggolt észrevétlen. Kikerekedett szemmel próbálta venni a levegőt orrán, mert szájára egy markáns tenyér tapadt.

- Ne kiálts. – suttogott ekkor az árny a lány fülébe. Shelli bólintott. – Most óvatosan leveszem a szádról a kezem… - Shell ismét bólintott. Az árny ekkor eleresztette. Shellong óvakodva nézett rá az idegenre. Egy jó vágású, csillogó kék szemű férfi guggolt mellette, lovagkorra emlékeztető bőrből varrt felsőt és nadrágot viselt. Haja hosszú volt, majd derékig érő, és tejföl

fehér.

- Megmentetted az öcsémet. Hálával tartozom neked. – hajtotta meg ekkor fejét a férfi tisztelettudóan.

- Ne… Ne… erre semmi szükség… - jött zavarba láthatóan Shellong és elkapta tekinteteit, kikukucskálva a résből.

- Ha te nem vagy Kilencéletű tőr leánya… az öcsém már halott lenne. Elment a Lord kastélyába, hogy visszaszerezze apánk egyetlen örökségét, de óvatlan volt, és elkapták. Makacs a kölyök… ez kis híján az életébe került.

- Te… Tudod, ki vagyok? – képedt el Shelly és riadtan nézett újra a férfira.

- Nem tudom, végül, hogy úszta meg a kölyök, de ki érti a katonákat…

- Ezért úszta meg… - emelte fel a lány abban a pillanatban, a tenyerében szoruló érmét.

- Szóval nálad van az érme?

- Ezért követtek engem a katonák. – mosolyodott el lecsillapodva Shellong és a szőke felé nyújtotta.

- Nem felejtem el… Leköteleztél. – zárta saját tenyerébe az érmét a férfi, és ő is kikukucskált a résből.

- Elmentek a katonák. – szólalt meg abban a pillanatban kintről egy hang. Majd a résbe Worren nézett be. A fiatalok előmásztak a falrésből.

A barna férfi kezében a kocsma előtt hagyott ájult ifjú hevert.

(részlet)

Kami könyvei fb csoport

Kép forrása: Internet

(A kép Follomon karakterét ihlette)

SÁRKÁNYOK REPÜLÉSE

"Mozdulatlan térdel a harcos a parton,
Réveteg tekintete semmibe száll,
Keze békésen nyugszik a kardon,
Messze mindentől, valakit vár.

A tóban zajosan hal csobban,
Fodrok gyűrűznek lassan a partig,
Szemében a fény fellobban,
Majd kihuny, még mindenki alszik.
Elméje üres mélységbe zuhan,
De mögötte hirtelen árny suhan.

Kard röppen, vér fröccsen,
S ki térdelt, most áll,
Előtte az árny görnyedve omlik,
Közöttük vibrál a halál,
A legyőzött élete semmibe foszlik.

Fű közt piros ér folydogál,
Selymesen zöldell az ébredő liget,
Kardja csapásra készen áll,
Vér festi vörösre a part menti vizet.
--
Bármikor jöhet a pillanat,
Mely hirtelen mindent elragad,
S míg válladra száll az örök béke,
Tűnő árnyak közt már mindennek vége,
Csak nevek maradnak, s a különös vágy,
Hogy emléked tisztán éljen tovább."

1.Fejezet

 A pátoszi vidéken csend honolt. A szél sem rebbent a fák között. A házak egymás árnyékát követve értek össze, mintha egy talapzatra építették volna az összest.

 A homok halkan gyűrűzni kezdett, amikor egy árnyék suhant át futva. Lábait úgy szedte, mint egy parányi kis bogár. Sietett, és mindig árnyékról árnyékra haladt, hogy a hold fénye elől is rejtve legyen csuklyával takart arca. Mezítláb suhogott, mint egy macska, léptei épp csak felverték a port.

 Ekkor a titokzatos lopakodó elérte az út végét. Egyetlen lépés. Sóhajtott egy nagyot, megtapintotta a recés erezett kövekből kirakott kis kaput. Tudta ez a boltív kiút a szabadsághoz. Egyetlen lépés.

Lépésre emelte lábait, végül kilépett a holdsugárba.

 Szemei előtt ameddig a szem ellát homok, homok és még több homok. Még inkább a fejére húzta csuklyáját, lehajtotta fejét, és gondolatban indulásra ösztökélte magát.

- Gyerünk Shellong… - szólalt meg végül, mint egy saját magának.

 - Shellong!! Várj!!!

 Shelli egy suttogó vékony hangra lett figyelmes. Végül valaki hátulról elkapta az egyik vállát.A csuklyás árny ledermedve fordult a váratlan események irányába.

- Shila. Miért követtél? – suttogott Shellong is, nehogy felverje a gyanútlan csendet.

 - Sajnálom… Vigyél magaddal.

- Nem lehet. Ha velem tartasz, soha nem térhetsz vissza, mert egy szökevény leszel, és örökké menekülnöd kell.

- Ahogyan neked?-

- Én azért teszem, hogy megvédjem otthonunkat.

- Ahogy én is. Vigyél magaddal.

- Menj haza Shila.

- Nem leszek az utadban, ígérem.

 - 17 éves vagy, Shila. Itthon a helyed. Nem nyitok vitát. Most pedig ideje indulnom, mert hamarosan felkel a nap. Ha menni akarok a sötétség az egyetlen barátom.

 - Shellong. Akkor legalább vidd magaddal a család védő amulettjét.

 Ezzel Shila előhúzott barna csuklyája alól egy aranyszegélyes smaragdokkal kirakott, hajlított markolatú tőrt, és Shellong kezébe tolta.

 - A 9 életű tőr. Shila, hol szerezted?

 - Igen. Elloptam. – jelentette ki Shila mosolyogva.

 - Ezért még kapni fogunk. – nézett Shellong a csuklyába bújt lányra.

- Szóval ezért is magaddal kell vinned… - nevetett fel most már Shila megkönnyebbülten.

 A két árny ekkor hatalmas robajra lett figyelmes. Valahol a házak között mozgolódást hallottak.

 - Shellong! Jönnek a katonák! – kiáltott fel rémülten Shila.

- Menekülnünk kell. Ha elkapnak, végünk van. – ragadta meg Shellong a lány kezét és húzni kezdte maga után.

- Ha sárkány alakot öltenek, nem tudunk elfutni előlük! Shellong! Indulj! Elterelem őket! Nem tudják, hogy ketten vagyunk. Ha engem elkapnak, nem keresnek tovább egy lelket sem.

 - Shila! Ha elkapnak, bajba kerülsz!

 - Nem kell megköszönnöd. Most pedig fuss! – lökött Shila egy nagyot Shellong-on majd elmosolyodott, végül ellenkező irányba iramodott.

- Shila… - kapta szája elé kezét Shellong ijedten, hogy elfojtsa saját sikoltását. – Visszajövök érted… - indult el a sivatag felé nagy végre, olyan nagy léptekben, mintha bármelyik pillanatban élete utolsó lépéseit tenné. Ekkor zajt hallott. Felismerte Shila kétségbeesett, megvadult hangját, amint épp a katonákkal dulakszik, és riadtan magyarázkodik.Végül Shellong összeszorította fogait és nagyot csapva csuklyája aljával, tűnt el a sötétségben.

 /FOLLOMON SÁRKÁNYAI 1. - Sárkányok repülése/

1.rész

Kép forrása: Internet