Sárkányok repülése - FOLLOMON SÁRKÁNYAI 1.

8. Fejezet

Arany színben kelt fel a nap, halvány fénye óvatosan lopakodott be a házak közé. Minden csendes volt, és mozdulatlan.

Worren még mélyen aludt. Előző este Ademo városába érve betértek az első útba eső szállóba. Szobát béreltek. Lovaikat az istállóba hagyva tértek végül nyugovóra, átmeneti szállásukon.Shellong barna csuklyáját igazgatta alátűrve álomittas, kócos fürtjeit, megigazgatva derekán és lábain is. Végül kihúzva magát egyenesedett fel és kiosont a szobából. A szálló folyosóján suhanva, mint egy árnyék, fordult rá végül a lefelé vezető lépcsőkre, és macskaszerű léptekkel szelte át őket. Leérve, halkan osont keresztbe a nagy csarnokon, végül egyik kezét a kijárat gomb alakú kilincsére tette. Levegőt is alig véve taszított egyet az ajtón, majd kilépett a hajnali fénybe.

Ademo városa ekkorra már ébredezett. A pékek, a boltosok, pakolták ki áruikat, szekerek mozogtak, szállították az árut egyik helyről, a másikra.

Shellong óvatosan kerülgette a városiakat, igyekezve elvegyülni. Kiérve végül az ébredező forgatagból kanyarodott be egy útba eső utcára.

Abban a pillanatban nagyot ütközött és a földre zuhant. Ijedten kapta oda szemeit, hogy lássa, minek ütközött neki.

A földön tőle alig fél méterre egy másik csuklyás alak feküdt, óvatosan mozgolódva. Majd az idegen is rászegezte szemeit a lányra. Könnyedén tiszta kék szemei ifjú koráról árulkodtak.

- Én… sajnálom… - szedte össze magát végül az idegen és remegő hangja elhalkult.

- Én sajnálom. Figyelmetlen voltam. – állt talpra Shelly is. De épp, hogy felocsúdott már csak elhalványuló árnyékát látta az idegennek. Ezt követően összeszedte gondolatait és folytatta eredeti útját. Ám ahogy elérte az utca végét kiabálás ütötte meg fülét. Figyelmét a zaj irányába fordította, majd elindult a hangot követve.

A kanyarban egy kocsma állt. A kocsmából jött az éktelen lárma. Shelly nem volt tovább kíváncsi a zajokra. Igyekezett minél távolabb kerülni a helytől.

Ahogy barangolt tovább utcáról utcára tempója egyre lassult. Már épp célba vette a város főterén álló szökőkutat, hogy némi vízhez jusson. Ekkor, mint egy orkán erejű lökés, valaki, vagy valami nagyot taszított rajta szemből jövő irányból, és a lány ismét földön találta magát.

Már épp kiáltani készült haragjában, amikor meglátta, hogy egy tucat katona rohan el épp mellette üldözve valakit. Shelly talajon levő keze ekkor kitapintott a föld porában egy érme alakú tárgyat. A lány oda fordult és szeme elé emelte. Csak ugyan egy érme volt. Shellong zavartan állt talpra és gyorsan zsebébe rejtette az érmét. Majd megindult a katonák után. Tudni akarta mi történik.

Az utca végén ahonnan eredendően jött, rátalált ismét a kocsmára. A kocsma ajtaja be volt törve, láthatóan valaki erővel tért be. Ahogy azonban odaért, a katonák erőszakosan, ellenvetést nem tűrően hozták kifelé áldozatukat. Shellong felismerte benne, a nem régiben látott ifjú csuhást, aki rángatózva próbált kiszabadulni a katonák karmai közül.

- Eresszetek el! – ordított az ifjú. Ekkora már csuklyája nem volt a fején. Tejföl szőke haja, ifjú arca 15 – 16 éves fiúról árulkodott. Nagyon meg volt rémülve, mégis oroszlánként küzdött a tucat katonával.

- Add elő, amit elloptál te koszos tolvaj, és akkor elengedünk! – ordított rá az egyik tiszt és kirúgta a fiú lábait. Az ifjú rettegve omlott térdre.

- Nincs nálam!!!

- Ne hazudj! Az ilyen tolvajok miatt, mint te, tart Ademo itt.

- De akkor sincs nálam!! Nem én vagyok, akit kerestek! Sok a tolvaj Ademo utcáin! – ellenkezett rettegve a fiú. Ekkor feje megnyaklott, mert egy másik katona belekapaszkodott tejföl szőke tincseibe. A fiú fájdalmasan kiáltott fel.

Shelly-nek ekkor furcsa érzése támadt. Úgy döntött megmenti a fiút. És ekkor közbelépett.

- Ostoba katonák. Talán ezt keresitek? – kiáltotta el magát a lány és előhúzta zsebéből az érmét. Majd a szemük elé tartotta. A kocsma előtt megfagyott a légkör.

A tejföl szőke fiú ijedten bámult Shelly szemeibe, majd ájultan nyaklott el a földön, amint a katonák eleresztették. Mind a lány felé fordultak.

- Akkor most… futnom kellene… igaz? – vonta fel szemöldökeit a csuklya alatt a lány. – Szóval… uraim… Örvendtem. – pördült meg tengelye körül sietve Shellong és megindult amerről jött. Úgy futott, ahogy még talán sosem. Köpenye suhogott a lendülettől.

A katonák azonban ügyesebbnek bizonyultak és hamar utolérték. Végül dühödten vetődtek áldozatukra.

Ám ahogy felocsúdtak, vették csak észre, hogy egymás kezét – lábát szorongatják, mert foglyuk már nem volt karmaik között. Értetlenül néztek egymásra, majd szemükkel pásztázni kezdték a kihalt utcát.

Nem messze tőlük az egyik ház oldalában egy repedés tátongott. Az épület sötét árnyat borított rá, csak az vette észre a repedést, aki közvetlen közel megállt a fal előtt.

A repedésben Shellong guggolt észrevétlen. Kikerekedett szemmel próbálta venni a levegőt orrán, mert szájára egy markáns tenyér tapadt.

- Ne kiálts. – suttogott ekkor az árny a lány fülébe. Shelli bólintott. – Most óvatosan leveszem a szádról a kezem… - Shell ismét bólintott. Az árny ekkor eleresztette. Shellong óvakodva nézett rá az idegenre. Egy jó vágású, csillogó kék szemű férfi guggolt mellette, lovagkorra emlékeztető bőrből varrt felsőt és nadrágot viselt. Haja hosszú volt, majd derékig érő, és tejföl

fehér.

- Megmentetted az öcsémet. Hálával tartozom neked. – hajtotta meg ekkor fejét a férfi tisztelettudóan.

- Ne… Ne… erre semmi szükség… - jött zavarba láthatóan Shellong és elkapta tekinteteit, kikukucskálva a résből.

- Ha te nem vagy Kilencéletű tőr leánya… az öcsém már halott lenne. Elment a Lord kastélyába, hogy visszaszerezze apánk egyetlen örökségét, de óvatlan volt, és elkapták. Makacs a kölyök… ez kis híján az életébe került.

- Te… Tudod, ki vagyok? – képedt el Shelly és riadtan nézett újra a férfira.

- Nem tudom, végül, hogy úszta meg a kölyök, de ki érti a katonákat…

- Ezért úszta meg… - emelte fel a lány abban a pillanatban, a tenyerében szoruló érmét.

- Szóval nálad van az érme?

- Ezért követtek engem a katonák. – mosolyodott el lecsillapodva Shellong és a szőke felé nyújtotta.

- Nem felejtem el… Leköteleztél. – zárta saját tenyerébe az érmét a férfi, és ő is kikukucskált a résből.

- Elmentek a katonák. – szólalt meg abban a pillanatban kintről egy hang. Majd a résbe Worren nézett be. A fiatalok előmásztak a falrésből.

A barna férfi kezében a kocsma előtt hagyott ájult ifjú hevert.

(részlet)

Kami könyvei fb csoport

Kép forrása: Internet

(A kép Follomon karakterét ihlette)