Ehren, oroszlánként küzdött, hogy kivesse elméjéből és testéből az Ördög Vasvilláját; de az ördög fegyvere, legalább olyan erős volt; ha nem erősebb; és a fekete tisztbe ártotta magát, szétterjedve vérében, mint egy toxin. Testét és végtagjait addig csűrve-csavarva, nyújtogatva, míg egyetlen ép csontja sem maradt. Savként kezdte feloldani csontjait ezután; hogy Ehren már ordított a fájdalomtól.
A külvilág felé ez nem mutatkozott meg; de Ehren tudta; milyen árat fizetett azért, mert ellenállt a Vasvilla parancsainak.
Darkness megtörte lelkét, és addig kínozta, míg megrogyott a fájdalom súlya alatt.
Ez volt a fegyver igazi arca, és valója. Bárkit elpusztítana annak érdekében, hogy akaratát véghez vihesse.
Az astrok őrnagy; és Darkness utolsó szemben állása volt. A hercegnő megígérte Ehren-nek; a halált.
A férfire nem vár jobb sors; ha önkezűleg akarja forgatni, és felhasználni.
Ezt senkinek nem fogja az ördög vasvillája megengedni.
Megöl bárkit, aki ellenszegül. Még saját fegyverhordozóját is.
Mióta a vasvilla kinyilvánította akaratát; mi szerint ő irányítja a férfit; s nem fordítva; a fekete ház utolsó őrnagya, megadta magát neki, és meghajolt érdekei előtt. Még ha nem is látta senki; a lelke; már ha egy démonnak létezik ilyenje; a lelke teljesen elsorvadt a fegyver valódi hatalma alatt.
De ezt soha nem tudhatta más, s nem látták a kívülső szemek, mert Ehren; halt volna ezer halált is; mint hogy kiderüljön, milyen pokoli börtön lett a jussa. Rab volt saját testében. Darkness démoni erejének rabja.
Ha tudná bárki, mire kárhoztatja ez a fegyver a viselőjét; nem lenne senki, aki meg merné kockáztatni a megszerzését.
Ehren fél karját odaadná azért, ha ezt a szimbiózisban rátelepedő fegyvert, valakire átruházhatná.
Nem áldás volt ez, és nem megtiszteltetés; hanem a legnagyobb átok.
Esélye sincs megszabadulni az Ördög Vasvillájától. Ahhoz előbb saját testét is bele kell vetnie a Sztix-be.
A fegyver csak egyféleképpen fog leszakadni róla. A gazdatest halálának pillanatában.
Ehren választhat.
Darkness végezzen vele, vagy a férfi végezzen saját magával. Amíg be nem következik valamelyik a kettő közül; élheti kiváltságosan nyomoróságos kis életét. Nagy tisztelet elvégre, hogy az Ördög Vasvillája kiválasztotta magának. Csak, mint ha arra nem számolt volna, hogy ezzel a fene nagy kiváltsággal; maga az Ördög bújt belé.
A fekete őrnagy társai érdekében, és mindenki érdekében remélte, hogy lesz elég ereje, vagy elég csontja; kitartani a csatározások végéig, és trónra ültetni a hercegnőt, ha muszáj; mielőtt megfertőzné hatalma, bárki más testét és lelkét is.
Ehren őrnagynak nem volt választása. Nem tudhatta előre mi lakozik ebben a törékeny kis hercegnőben. Másoknak még lehet választása. – nyitotta ki belső lelki szemeit ekkor, és saját lelkét látva a kard árnyékéban; még jobban elérte a keserűség; mint eddig bármikor is.
- Na , elégedett vagy? – szólította meg kellemes, érdektelen tenorján a hatalmas kardot, mely lelke helyén terebélyesedett.
Egyenlőre. – válaszolt a Sötétség; és hangja megülte Ehren minden végtagjait.
/Ördög bújt beléd - Kami könyvei/
Kép forrása: Internet
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.