Nézzetek be hozzám, Kami könyvei fb
Obscuratus
Prológus
2081. augusztus 03-án kezdődött minden. Hogy milyen nap volt ez a mai, mitől volt más, netán eltérő vagy különleges, már magam sem tudom; de azt igen, hogy ez után a nap után minden megváltozott…
A Szent András törésvonal felhasadt és olyan rengés rázta meg a világot, mint annak előtte, talán soha. Magam sem hittem volna, amikor a tévék harsogni kezdték, az új Prehisztoric eljövetelét. A történelem előtti idők, még egy 2081-ben élő sokat látott, negyven éves pasit is meg tudtak gyönyörködtetni. Talán a Marvel Comics-nak volt köszönhető, vagy a Bosszúállóknak; de az emberek képtelek voltak felfogni, ha a világon valami csak ugyan történt. Mint ha filmbe illő jelenet lett volna. A Pangea, vagyis a kontinensek kőzetlemezei újra vándorlásnak indultak. Nevezzük inkább, hanyatlásnak.
A világot megrendítő rezonancia után az Afrikai kontinens teljesen víz alá került, Dél-Amerika több, mint kétharmadáról nem is beszélve. És ez csak a kezdet volt.
A Csendes-óceánból felszínre törő áradat, pedig a vég.
Na ekkor már kezdtük elhinni, amit látunk.
De míg Amerika megmaradó északi fele vesztegzárat rendelt el, és megkezdte a saját evakuálását, az életben maradókat begyűjtve a kontinens közepére; túlzottan is felkészülve, addig a világ másik fele elég gyors léptékben megkezdte leépülését.
Ha engem kérdeztek; tudott ez az Amerika valamit és esze ágában sem volt kiadni a tudását. És lőn világosság, a mélyből feltörő szörnyek természetes módon a felkészületleneket vették célba. Sokan második hullámról beszéltek és arról, az Amerikai Egyesült Államok pontosan tudta, mi zajlik a felszínen; sőt maga robbantotta ki; mindaddig mások, például Oroszország és a balti államok úgy hitték Amerikának semmi köze ehhez az új-keletű népirtáshoz. Valami teljesen egyedi volt kibontakozóban és míg Amerika csak félig elsüllyedt, ezek a szörnyek, vagy identitások, vagy nevezzük őket a mostani nevükön; Demortumok lerohanták az egész Európai földrészt. Legalább is, ami megmaradt belőle.
A rengés következtében azonban nagyon nagy volt a szórás. Spanyolország is a tenger fenekére süllyedt, Európa nyugati felén ők voltak a kezdet. Ha maradtak is spanyol nemzetiségűek ezen a világon, csak annak köszönhették még életüket, hogy épp nyaralni voltak. Esetleg üzleti úton. Kiégető igaz? De térjünk vissza az eseményekhez. Afrika, Dél-Amerika és Spanyolország és Portugália után, ez az invázió, vagy nevezzük népirtásnak, nem állt meg. Rohamosan tűntek el az államok. Az ír félszigetek is eltűntek a süllyesztőben, ahogy Franciaország külső fele. Hollandia, Belgium és Németország csak azért tudta tartani a frontot, mert ezek a valamik, akiket akkoriban még csak szörnyeknek neveztünk, az íreket támadták először. De ahogy a helyzet fokozódott és a felkészületlenség elnyelte Norvégiát, Svédországot és Dániát is; kitaláljátok mi történt?
Nem maradt belőlük semmi.
Mint ha valaki az Európai kontinens közepén kihúzta volna a dugót, csak azok az államok menekültek meg, akiknek megadatott a kontinens szívéhez közel helyezkedni. A kívülső körökön elhelyezkedő országokat felemésztette a víz alól terjeszkedő Demortumok aktivitása és nap nap után tűntek el a föld felszínéről is, az ott élők. Hiába vették fel kezdetleges kapkodásukkal a harcot, Lengyelország, Csehország, a fehéroroszok, a litvánok, Ukrajna, Moldova, Románia, Bulgária, Szerbia és Macedónia; csak hogy a teljes képet lefessem; egyre inkább szorultak vissza a földrész szívébe; míg a hullám el nem érte Törökországot, és Görögországot is. De esélyük sem volt.
Mindenki, aki a harcokat választotta a menekülés helyett, rosszul döntött. Ezek a lények; Demortumok, mint az ördög ivadékai törtek fel a tengerek mélyéről, megállíthatatlanul.
Amikor Olaszország is ketté szakadt, valahol a Vatikán alatt és az enyészetévé vált az olasz emberek hazája végleg megsemmisült. Nekik köszönhettük még életünket. Mert amíg az olasz csizmát besározták a szörnyek, a szembe parton Albánia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria Liechtenstein megkapta az esélyt a menekülésre. Svájc a csehekkel és magyarokkal együtt hátrált el a frontvonalból, miközben az utolsók is, az olaszokkal pusztultak, mint Monaco.
Egyedül Oroszország felől nem tudtak betörni a szörnyek, mert az orosz fiak úgy döntöttek; nem menekülnek el, hanem gátat vetnek a szörnyűségeknek és Litvániával, Lettországgal, és Észt országgal karöltve zárták le a határokat valahol az orosz állam szívében, falanxot; védvonalat képezve a tovább pusztuló ázsiai kontinens előtt.
Igazi világégés következett.
A kenguruk földje fellángolt. Finnország, és Oroszország Kazahsztán felőli része pedig a szörnyek hazájává vált. Ahogy Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, Irán, Szíria és Irak is. Az úszó erődök, mint Ciprus vagy Libanon pedig feltorlódtak és begyűrődtek az anyakontinensek alá. Csúf halál lehetett.
Az ember pedig képtelen volt útját állni a pusztulásnak. Gyenge volt és törékeny, a maga túlzott okosságával, és mindent tudásával.
Ha akkor tudtuk volna, mi ellen is harcolunk, talán sírva borulunk a földre, a szörnyek lába nyomát is imádva, könyörögve a tyúkszaros életünkért.
Gondolhatjátok, hogy nem ezt tettük. Mert milyen az ember?
„Majd én tudom! Majd én megmutatom, hol lakik az atyaúristen!”
Gyorsabban lett vége, mint hogy észrevettük volna, hogy igazán elkezdődött.
Tudjátok, azóta mi van?
A bolygón egy úgynevezett demortumokból álló faj vetette meg a lábát, a maga külön rendszereivel és osztályaival, és mi humanoidok, lekerültünk, valahová a tápláléklánc legaljára. Még harcolunk, de voltaképp; már csak idő kérdése, meddig. Amíg el nem fogyunk.
Reménytelenek a kilátásaink, mert ezek a demortumok a legkevésbé sem szeretnének eltűnni.
Beették magukat a csatornákba, a városok alá és lassan már ott is ott vannak, azokon a tenyérnyi, talpalattnyi helyeken, ahová az ember beszorult, hogy összetömörüljön, mint a heringek, mert hát egységben az erő.
Élő konzervdobozok voltak ezek az összetömörülések és leginkább azok jártak jól, akik inkább elkerülték ezeket a mesterséges létesítményeket. Úgy vonzották a nem kívánatos ragadozókat, mint egy jelzőlámpa.
Persze nem volt miért hibáztatni azokat az embereket sem, akik így próbáltak túlélni és hitték, egy támadás esetén, a csorda többi tagja majd segít; de lássuk be. Ha abból indulunk ki, milyen az ember; erre kicsi volt az esély. Ha csak alkalom adódott, képesek voltak az emberek felebarátjukat is odadobni, hátha rájuk később esik ez miatt, a sor. Nem megvédték egymást, hanem beáldozták. Amíg volt kit odalökni ezeknek a szörnyeknek, addig a maradék azt gondolta, biztonságban marad. Ha egyet el is ragadnak, a többi száz még megmenekülhet.
Nem tudták vagy talán nem is akarták meglátni, hogy míg elszakadozva egy-két ember el tud veszni szem elől; addig száz aligha. Az élő konzervdobozeffektus pedig remekül működött.
Ki így próbált túlélni, ki úgy.
Nem volt tutibiztos recept.
Volt, aki abban látta meg a túlélés kulcsát, hogy hipotéziseket állított fel. Összeesküvés elméleteket gyártott. Analizálta a tektonika elmozdulását. A lények érkezését. Fajtáját és milyenségét.
Az ember teljes bizonyossággal tudta, hogy meg lesz a megoldás, de már csak Észak-Amerika tartotta magát, valahol a világ végén; Európa szíve, tele emberekkel; és Oroszország. Ott összpontosultak a védvonalak és a front leosztások. Ez persze mit sem segített azon, hogy Olaszország és Francia ország felől, meg a még el nem süllyedt területeik felől ugyan úgy megvetették lábukat ezek a lények és próbáltak betörni, ahogy az északi partokon, Németország felett is. Az Európa szívének nevezett csoportosulásnak magának kellett megvívnia ezeket a harcokat mert sem Oroszországtól; sem Amerikától nem várhattunk segítséget. A legnagyobb harcok nekik jutottak, míg a kisebbek nekünk.
Egy idő után már Bábel Tornyának hívtuk magunkat, mert Európa szívébe mindenhonnan érkeztek a túlélők, akik nemhogy egy nyelvet nem beszéltek, de azon kívül, hogy emberek voltak, aligha maradt közös vonásuk.
A bajban azonban senkit nem hagytak magukra ezek a kolóniák és a harcok mellett, a járőröző csapatok a nap huszonnégy órájában szedegették össze a túlélőket; melegváltásban. Tisztára, mint egy triatlon. Képzelhetitek. Versenyfutás volt az idővel.
Egyszer egy ilyen hazafutást hagytam hátra magam is, mert egy nap a rengés után valamikor alig egy héttel később; a túlélő kereső konvojunkat lerohanták ezek a lények. Nem volt maradásom. Közel huszonöten ültünk a katonai szállítóban. Sikerült szétszélednünk mind a nyolcunknak, akik élve megúsztuk.
Azóta még nem voltam otthon. Ha a táborból is annyi maradt, amennyi belőlünk, akkor azt hiszem Bábel Tornyának első bástyája a földdel lett egyenlő. Nem fogok visszamenni, hogy magam nézzem meg. Inkább életem végéig bujkálok. Egyedül hamarabb képes vagyok beolvadni, mint sokadmagammal. Csak ez a remény tartott még életben a legnagyobb szörnnyel szemben.
Ez a legnagyobb szörny pedig, a lelkiismeret volt, ami talán még a Demortumoknál is erősebbnek bizonyult volna, ha hallgatok rá. De nem most volt itt a hősök ideje. Ami azt illeti, azok az idők már lejártak. Ha élni akartam, csak a sötétség leple és magánya védhetett meg.
Amint felkel a nap, a rémálmok újrakezdődnek majd.
Hittétek volna? Szörnyek, amik félnek a sötétben? Pedig valóban. Amint leszállt az éjszaka, nyomuk sem maradt. És bár a kutatások jól haladtak, a kutatók olyan kevesen, hogy ha meg is találták ott a labor mélyén ezt az összefüggést, már nem igen maradt kinek elmondani. Ezt már mindannyian tudtuk a Demortumokról. Csak fényes nappal támadtak. Akkor viszont teljes erőbedobással. Ötféle formát és külalakot figyeltünk meg a néhány nap leforgása alatt. Ebben az egy dologban mind az öt egyforma volt. A napfény adta az erejüket. De mivel a nap minden elmúló éjszaka elteltével újra felkelt; a szörnyek vele keltek ki a sötétségből.
/Kép forrása: Internet/
by
Kami
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.