KIJUBI NO KITSUNE - A Kilencfarkú

Peregrin azonnal fegyverei után nyúlt, hogy támadójába eressze a tárat, amikor figyelme saját háta mögé terelődött a zajokra, amik a föld mélyén gyülekeztek. Ahogy a lény kikelt a mélységből és szemei előtt tette fel fekete, bálnaméretű karmos kezeit a felszínre a fekete kráter mélyéről, a lányban meghűlt a vér. Fegyverei úgy estek ki reszkető kezeiből a hatalmas szörnyeteg láttán, mint ha megégették volna. Szembe fordult a hatalmas előmászó pokoli démonnal és ahogy annak elnyíltak állkapcsai üvöltés közben, Peregrin úgy érezte; elhagyta félelmében még saját testét is.

Csak fizikailag volt jelen, szelleme mintha szörnyet halni készült volna az elkövetkező másodpercekben.  Feltekintett a hegy omlásnyi, feketetüskés, pikkelyes, méregfogas varánuszhüllőre, de a lény világító szemei azonnal rabigába hajtották és képtelen volt elmozdulni onnan, ahol állt. Végtagokon járt, mint a krokodilok, de fogai inkább voltak kígyószerűek és inkább emlékeztette Peregrint egy lecsapó viperára, mint egy valódi aligátor bármely válfajára, még hosszú több méteres farka ellenére is.

A krokodil hosszú nyúlánk farka ezután mintha meglendült volna, hogy felé csapjon és mozgását követte a szörnyeteg törzse is, újabb épületeket téve a földdel egyenlővé.

Ahogy az épületek megrogytak, már nem kerülték el Peregrint sem, és úgy temették maguk alá a felsikoltó lányt, mint egy rongybabát. Még látta megvillanni Miura és Kazua hátát, ahogy egyszerre ugrottak érte, valahonnan a háta mögül, kardjaikkal szelve ketté a zúduló épület darabokat.

-          Az egyfarkú. Véletlen volna? – csattant fel Kazua és fáradhatatlanul kaszabolta le a zúduló köveket.

-          Aligha. Valami ide vonzotta. -  hasította a törmeléket Miura bőszen.

-          Ugyan ebbe az épületbe, amiben mi is a válaszokat keressük? Ne nevettess bátyám! Ha ez a lény itt van, ugyan azért érkezett, mint mi. Vonzza a Kilencfarkú lénye. A része akar lenni újra.

-          Ez csak egy civil, akit megszállt a Kijubi egyik levágott darabja, kisöcsém!

-          Attól még nem túl őszinte a mosolya! És különben is, honnan tudod, hogy itt nem ekkorák a krokodilok! Azon kívül, miért vagyunk, mind egy helyen? Ez túl egyértelmű egybeesés!

A kérdés hiába volt költői, mind a két férfi egy azon pillanatban fordult Peregrin felé, akit földre sújtott a látvány és tátott szájjal bámulta a hatalmas lényt.

-          Őt elvesztettük, ahogy látom. Nem fogunk válaszokat kapni, amíg ez az átokverte yokai itt van.  – csettintett egyet a nyelvével Miura. – Vidd el innen Peregrinát! Addig én…

-          A nevem, nem peregrina! – tört fel a lányból abban a pillanatban a valóság ereje ahogy meghallotta ezt az utálatos szót. - Mikuzune Peregrin vagyok! Ne használja úgy a nevem, mint egy mellékes jelzőt.

-          Szerintem, ne most vitassuk ezt meg! – Miura idegtépő sziszegése végérvényesen eloszlatta a lány kételyeit, ami az álmokat és a valóság határait illette. A kellemetlen alak csakugyan itt állt, neki háttal és azért küzdött, hogy életben tartsa. – De ha már itt tartunk, most, hogy mondja, ez a lény; itt; gyanítom, önért jött. Még ha ez valójában most engem is elképeszt. Érthetetlen, a Kilencfarkú miért választotta volna éppen magát. Ezt azonban ráérünk megvitatni később is. Tehát vagy vonuljon fedezékbe, az öcsémmel, amíg megteheti, és bízza rám a piszkos munkát, vagy…

-          Nem megyek vele sehová! – emberelte meg magát a lány haragvó tekinteteit egyenesen az ifjabbik szamurájba döfve, mint egy jelzés értékkel, hogy a férfinak eszébe se jusson közeledni felé.

-          Ami azt illeti, én se bíznék meg benne, rémes a modora, ami a nőket illeti, de tartok tőle; kivételesen nincs sok választása, Peregrina kisasszony. – de a férfi már lendült is előre, hogy célba vegye a hatalmas Kijubi-t.

Nem sokkal maradt le mögötte Peregrin sem, ahogy lángba borult elmével a rézüstökös kardforgató után indult, de már kapott is gránátjai után, hogy megcsáklyázza maga is a szörnyeteget.

Amikor első bombái nem sokkal Miura kardjának első csapásai közé ékelődtek; mindkettejüket hátra repítette a detonáció. Métereket szántották a talajt mire becsapódtak az épen maradt felhőkarcolók garázsaiba.

      A beálló csend egy pillanatig megtévesztette Peregrint és felujjongott a tudatra, gondolatban gratulálva magának; de mielőtt kiélvezhette volna a győzelem ízét, a sodró lökéshullámot újabb lökéshullám követte és válaszcsapásként a yokai démon két végtagja után a maradék kettőt is a felszínre húzta maga után, mint egy vérbeli krokodil és eltátotta állkapcsait. Végül feléjük indult.

-          Most felbosszantotta! – Miura hangja bár tényeket közölt, már kevésbé volt barátságos, mint annak előtte; miközben a rőt hajú férfi felkecmergett a talajról. – Hozzá teszem, engem is. Mindig ennyire szófogadó? – porolta le magát ezt követően a szamuráj és mérge szinte testet öltött, hogy Peregrin kezet foghatott volna haragjával.

-          Nem vagyok túl szabálykövető, ami azt illeti. – de a lány még hamarabb talpon volt, mint a furcsa harcos, mellette.

-          Igen, azt látom. Majdnem megölt minket! – fordult felé abban a pillanatban Miura és karon ragadta Peregrin-t. Maga sem tudta megregulázni készült, vagy szimplán csak jobb belátásra téríteni, hogy menekülésre ösztönözze, de ahogy belezuhant a csokoládé barna szemekbe; maga sem tudta volna megmondani mikor; de elveszett bennük egy egészen hosszúra nyúló múló pillanatig. Ahogy a szó a torkára forrt, meghallotta öccse vészjósló hangját a hátuk mögül és azonnal eleresztette a nőt, a múló pillanatokkal együtt hagyva hátra.

-                     Ha kiszórakoztátok magatokat, akkor talán koncentrálnátok arra, hogy egy egyfarkú Icsibi mászott ki az egyik féreglyukból? Hogyan akarjuk legyőzni? Nem fogja fegyver. A kardom hatástalan ellene. – Kazua ekkor feldobta fegyverét lapjánál fogva vállára és végignézett újonnan alakult szövetségükön. Ezt követően félreérthetetlen rosszallással állta el Peregrin útját és lenézett a lányra. Csak, mint bátyjának, neki is felébredtek balsejtelmei és kivívta magának Peregrin teljes figyelmét. Felvette vele ezután a szemkontaktust; rabul ejtve sugárzó pillantásával hosszú másodpercekre; kutatva a válaszok után. De a csokoládé szemek néma hallgatásba burkolták tulajdonosukat, és ahogy Kazua felemelte szabad kezét, hogy ujjai köré fonja a nő egy tincsét; Peregrin észrevétlen az ifjabbik szamuráj torka alá csúsztatta szúrófegyverei egyékét.

KIJUBI NO KITSUNE - A Kilencfarkú részlet

Kami könyvei fb csoport

/Kép forrása: Internet