Fantasy szerző

2022. január 08. 16:16 - Kami könyvei

Evelyn Jones 2. részlet a Kami könyvei fb csoportból

Evelyn Jones 2. részlet a Kami könyvei fb csoportból
"Eve üvöltése, mintha most mélyebbről jött volna, mint eddig. A szörnyeteg őrjöngése valahonnan lelke belsejéből, de még talán annak is a legmélyebb zugából tört elő és ostorként csapott végig a hengeres, több száz kilométer hosszan égbe nyúló falakon, amiknek a végén valahol ott volt a fehér lidércek vára. A lány nem látta az épületet, olyan mélyen volt a föld alatt, de azt eldöntötte, egy perccel sem tölt a fehér vezér társaságában több időt. Felfelé indul. Szabadsága a vár falain túl várta.
Mindene fájt, és szeme szinte könnybe lábadt, miközben bevitte ütését. Elrugaszkodva a faltól csapódott bele ellenfelébe akár a dugóhúzó, végül kipörögve tárta ki ementálivá lett szárnyait is, hogy a vitorlázó mozgás lendülete megsokszorozza erejét.
Már nem látott és nem hallott amikor ezzel egy időben teste változásnak indult. A szörnyeteg a mélyben átcsapott akarata felett és irányítani képtelenül hatalmasodott el józan ítélőképességén.
A fehér vezér azonnal reagált. Teste életre kelt és ahogy kezei elkapták újra Evelyn ökleit, már maga is teli torokból ordított.
Beleremegtek a falak, ahogy erejük egymásnak ütközött és míg a fehér denevér minden tudását bevetve teljes súlyával a talajba préselte az ösztövér démont, próbálva összeroppantani mellkasát; Evelyn köré hurkolva acélpánt erejű karjait; egyenesen a fehér vezér torka felé harapott, hogy két részre hasítsa izmos nyakát előugró agyaraival.
- Ha alulmaradsz kedvesem, még most is, akkor kitépem a lelkedet. – suttogta a fehér denevér és kitárta szárnyait, hogy a karmos végekkel leszaggassa Evelyn összeroncsolt szárnyait. Miközben beléjük kapaszkodott és feszíteni kezdte őket két külön irányba, tébolyultan várta, mikor hallja meg végre a szárnyak reccsenését. Karjaival Evelyn bordáit szorítva kacagott a lány felzokogó arcába és ahogy annak szárnyai megadták magukat tépő mozdulatának köszönhetően, már húzta is maga alá saját lábait, hogy Evelyn koponyáján toppantva, a légbe rúgja magát.
Az Evelynben lakozó démonnak ettől kezdve már csak egyetlen további másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy nyúlni kezdő fekete karmaival megragadva a fehér vezér bokáit, végül vele együtt eszelősen forogni kezdjen. Lábainál fogva reptette a férfit maga körül körkörösen, és ahogy indulatai elszabadultak lukacsos szárnyakkal is a légbe emelkedett, hogy a fehér lidér fejével szántson árkokat spirális alakban a börtön föld alatti járatába.
Eve összetört csontjai megolvadtak saját bőre alatt, miközben egyre csak emelkedett. Kezében a fehér denevér bokájával, a hengeres alakú falak mentén haladva törte a téglákat egészen addig amíg a férfi el nem ernyedt a rángatás erejétől.
Miután elengedte, Evelyn fekete szemekkel nézte, miként hullik alá a fehér király, akár egy száraz falevél és amikor hallotta nem sokkal ezután földbe csapódni elégedetten vette az irányt lefelé, hogy bomba erejű becsapódásával örökre elhallgattassa. A férfi iránt érzett összes gyűlölete arra sarkallta, hogy most, mikor senki nem látja, egyszer s mind véget vessen uradalmának.
Becsapódása olyan erejű volt, hogy a több száz kilométerre levő fehér vár talapzata is beleszakadt a rengésbe, megnyitva az utat a börtönből a felszínre.
Evelyn újabb lyukat szakított a lyuk alá. Börtönt a börtön alá, ahogy belepréselték guggoló helyzetbe kerülő karmos lábai az öreg denevért a talajba szakított vájatba. Hallotta elrepedni a gerincét, mielőtt a férfi aljas módon füstté vált volna, és hogy szemérmetlen a felszín felé indult terjengős fehér illanása, felébresztette a lányban lakozó démon vadászösztönét. Evelyn nem akarta neki megengedni, hogy elérje a legfelsőbb felületet, amin át kijuthat a lidérc várba, mert tudta, akkor bottal ütheti a fehér király nyomát. Azok után, ami idelent történt és amit elszenvedett miatta, minimum rászolgált a halálra, így maga is füstté válva indult utána.
Egészen eddig fogalma sem lehetett, hogy képes ilyesmire, de amikor az ösztönszerű cselekedet hatására végleg megolvadtak utolsó csontjai is, és testéből folyékony halmazállapotú, nyúlós matéria lett, majd a hő hatására légneművé is volt képes alakítani formátlanságát, már tudta, hogy megnyerte a csatát a legidősebb denevér ellen. Tudta, hogy utol fogja érni. Bármire képes lett volna, ahogy ereje felszabadult a korlátok alól. Nem volt, ami megállítsa.
Meglátni Sorelt ezek után, a talajon fekve, egy pengével a hasában; viszont valami olyasmi volt, ami Evelyn saját, külön bejáratú poklát is elviselhetetlen hellyé változtatta egy pillanat alatt. Emberszerű alakja azonnal kivált a füstös hömpölygésből.
Áldozatáról megfeledkezve kapott ajkai elé és visszazárva a szörnyeteget lelke legmélyébe, iramodott neki, hogy a hatalmas fehér vár csarnokán át elérjen a férfihez, mielőtt késő lenne. De már fekete könnyeket sírt, ahogy meglátta talpra állni Sorel mellől az ifjabbik fehéret.
Lorel mélyen maga elé meredt. Evelyn tudta, hogy a fiú hallotta, ahogy feltörte alulról a börtön falait; az, hogy most mégsem nézett a szemébe, nem volt jellemző a vakmerő kölyökre. Ez persze a tényen nem változtatott. Lorel vagy azért nem nézett a szemébe, mert szégyellte magát, amiért Eve-t csapdába csalta és miatta kellett elszenvednie a fehér vezér kínzásait, de ami még valószínűbb, hogy az ifjú Lorel azért nem meri állni Eve pillantását, mert tud valamit, amit a lány még nem. A gondolatát is elüldözte, hogy az ifjú talán azért nem néz rá, mert nem bír segíteni földön fekvő testvérének. Ilyen opció, a lány fejében nem létezett. Evelyn képtelen volt tovább elviselni a fiatalabbik lidér kétségbe ejtő hallgatását. Félre lökve az útból térdelt Sorel mellé, miután lyukacsos szárnyai átsegítették a maradék távolságon. A lelkében lakozó szörnyeteg nélkül, és annak ereje nélkül, már kevésbé bírt a légben navigálni. Eve ezért inkább futva, mint repülve tette meg Sorelig a távot, de már csak elhanyatlani volt képes, mert az ifjabbik lidér hangja gyorsabban elérte, mint hogy megfoghatta volna Sorel kezét.
- Meghalt, Eve. Sorel meghalt."
A teljes Evelyn Jones novella tölthető, olvasható a Kami könyvei fb csoportban.
Köszönöm, ha keresitek az írásaimat.
Képek forrása: Internet
by
Kami
Címkék: Evelyn Jones 2
Szólj hozzá!
https://www.facebook.com/groups/342262133471081
2022. január 08. 15:59 - Kami könyvei

Istentelen kompánia - a Kami könyvei fb csoportban

Sziasztok sziasztok
Már olvasható a sztori eleje Kami könyvei fb csoportban! Ne maradjatok le :)
Istentelen kompánia
Egy Harcosnő,
Egy vadász Elf,
Egy álmodozó Vízköpő,
Egy kötelesség és szabálykövető Dryad
és Egy könnyűvérű Szirén
az istenek világa ellen indul, miután világaik fonalát valaki vagy valakik rútul összegabajintották és egyszeriben olyan anomáliáknak lesznek részesei, amik miatt sorsuk végleg egybefonódik. Ellenségekből lesznek szövetségesek és különbözőségeikből fakadólag egységesek; főleg miután megtudják, hogy maguknak az isteneknek is kedvez, ha fajaik egymásra törnek és kiirtják egymást. A díszes kompánia az életben maradás érdekében lesz képes csapattá kovácsolódni és ahelyett, hogy úgy tennének, ahogy a helyükben mindenki más; ahogy a sajátjaik is tesznek; kénytelenek lesznek összefogni, hogy megtalálják az egyetlen lényt, amely visszafordíthatja ezt az isteni játszmát. A sorsfonó fúriát; akit 1000 éve még csak látni sem látott senki.
Ha a Sorsfonót sikerül az istenek háború-kirobbantási kísérletei előtt megtalálni; és összefonódott világaikat újra elválasztani egymástól talán még idejében, akkor; de csak akkor, megelőzhető lesz fajaik hadba vonulása, életterük összemosódása és végül végső pusztulása.
Ha azonban nem járnak sikerrel, és nem bírják tető alá hozni illékony szövetségüket vagy ügyük mellé állítani az utolsó ősi lényt, aki még képes szembe menni az istenekkel; akkor a kirobbanó háborúk egy új világrendet teremtenek majd; helyettük is.
És hogy csak csajok? Oh, koránt sem. A fenegyerekek még be sem mutatkozhattak. Hősök és hősnők kontra istenek, csak hogy biztos ne unatkozzunk.
Képek forrása: Internet
Gyertek Kami könyvei fb csoportba fantasy szerelmesek
ott tali
by Kami
Szólj hozzá!
2022. január 08. 15:50 - Kami könyvei

A vörös isten - ELŐKÉSZÜLETBEN Kami könyvei fb csoportban

ELŐKÉSZÜLETBEN
Kami könyvei fb csoportban
A vörös isten 
Amikor Ré napisten, az egyiptomiak legjelentősebb és legöregebb istene, napról napra ismétlődő utazásai során, immár a sokadik éjjelen áthaladva az Alvilágon - Évmilliók bárkája nevű hajóján -, ismét szemben találja magát Apóphisszal, az óriási kígyóval, már tudja, hogy valami végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltozott. Ha látni nem is látja az összefüggéseket, korlátlan bölcsességéből kifolyólag meg tudja állapítani a jó öreg kígyó egyetlen rezdülésből is, hogy valami más lett. Valami, amit nem tud szavakba önteni még saját magának sem, hiszen most is, csakmint minden éjjel, Apóphisz ugyan ott várja a naphajót a szokásos helyén; lesi az ég egy rejtett zugában Ré Alvilágból való visszatértét. Mintha semmi sem változott volna meg, Ré csak úgy, mint máskor, most is menetrendszerűen emelkedik a kígyó fölé és gyűri le a benne lakozó sötétséget, amit Apep a puszta létezésével képvisel. Nem mintha Ré-nek lenne választása, de még ez is rendben van, hiszen ez a feladata. Minden éjjel ugyan így történik. A napisten mégis zsigerből érzi, hogy ezen az éjjelen valami más lesz, mint eddig és mire ráébred, hogy miben más, addigra már késő lesz.
Annak ellenére, hogy újra megmentette a káosztól a halandó világot és legyőzte ellenségét; amikor az óriási kígyó nappalra sem szűnik meg létezni, a napistenhez is végérvényesen elérnek a változás legsúlyosabb következményei. Minthogy, az éjszaka tizenkét órájának megfelelő tizenkét kapun áthaladva sem kel fel a nap, ahogyan annak lennie kellene. Hogy a halandó világra örök éjszaka borul, magával hozva az örök sötétség minden hozadékát. Szörnyeket, amik a legöregebb isten erejének köszönhetően eddig sosem vetemedtek volna arra, hogy átlépjék a közbülső síkokat. Ré hazatérés helyett azonnal Szeth-hez, indul, mint utolsó bástyájához, aki rajta kívül az egyetlen isten maradt, aki fékezni tudja Apóphiszt. A káosz urának közbenjárását kéri, hogy elzárják Apepet legalább annyi időre, amíg Ré megoldást nem talál a halandók megmentésére.
A napistent meglepetésként éri, amikor a Káosz közbeavatkozásának köszönhetően, ahelyett, hogy Apep-et bebörtönöznék ahogy megállapodtak; az óriási kígyó rászabadul a halandók világára, miközben Szeth egyenesen Nut égistennő karmai közé löki, hogy a napisten maga is újjászülessen.
Egy olyan utazás veszi kezdetét Ré számára, amit sosem hitt volna, hogy valaha is megtörténhet, és ami egyben az utolsó útja is lesz, hacsak meg nem találja a módját, hogyan legyen újra isten. Újjászületése után, emberi testben ébred, ami azt jelenti, hogy Szeth rútul elárulta; és lehet, hogy a káosz ura csak az első a sorban.
Keressétek a csoportot bizalommal.
Képek forrása: Internet
by
Kami
Címkék: A vörös isten
Szólj hozzá!
2022. január 08. 15:44 - Kami könyvei

Midnight Memento ELŐKÉSZÜLETBEN Kami könyvei fb csoportban

ELŐKÉSZÜLETBEN:
Midnight Memento
Egy Éjszakai elf és egy Nap elf különös találkozása, egy meg nem történt titkos masquerad alatt, ami után útjaik, ahogy találkoztak, úgy el is válnak. Addig a napig, mígnem fel nem üti a fejét a részekre szakadó elf társadalom bukásának árnyéka. Amikor egy álarcos bálnál keményebb csatamezőn kell találkozzanak újra hogy eljárják végső táncukat; a felismerés; visszájára fordulva, menthetetlenül is rányomja bélyegét a küszöbön álló háborúra.
Amiért sosem fordulnának éppen egymáshoz segítségért annak a különös éjszakának a mementójaként, saját fajtársaik döntenek helyettük is az életben maradás és a győzelem érdekében. Választásuk nem lévén, fordulnak az Éjszakai és Nap elfek egymás ellen a kitörő háborúban, de miután utolsó bevethető szövetségeik is megfogyatkoznak, és már csak az erdei elfek kolóniája marad az egyetlen bástya, akit a maguk oldalára állíthatnak, kezdetét veszi az igazi harc, hogy mindenáron megnyerjék a létszámfölénnyel kecsegtető konföderáció erdei képviselőjét.
Az ellenségem ellensége a barátom?
Az lehet, de ameddig a Nap és a Hold hadban állnak, semmi sem lesz szent, sem a háború, sem a barátság, sem a szerelem oltárán. Nem lesz az a tisztességtelen lépés vagy förtelem, amit meg ne lépnének, hogy eltöröljék egymást, mielőtt annak a meg nem történt éjszakának híre megy az elfkolóniák között.
"Az ellenségem ellensége is az ellenségem lesz, ha megpróbálja rátenni a kezét arra, ami azóta a masquerade éjszaka óta az enyém. - suttogta Turion maga elé és felállva asztala mellől, percekig időzött, hogy elnyomja a torkát fojtogató epét. Képtelen volt legjobb hírnöke felé fordulni. Tudta, hogy a szemeiben tükröződő gyűlölet, amit az erdei elf ajánlata iránt érez, most elárulná. Azt is tudta, a szövetségre lépés érdekében, nem utasíthatja el a levélben foglaltakat, amiket a hírnök az imént előre bocsájtott. Azonban ez sem jelentette azt, hogy ne kívánhatná a pokolra Argarafot néhány kósza másodpercre, legalább négyféle halálnemet ajánlva cserébe arcátlanságáért. - Kifelé. - adta ki nyersen ekkor követelését az éjelf, ám azzal, hogy az ifjú Rimor továbbra sem mozdult mögüle, maga adta meg a kellő hevületet, hogy Turion Moron, az éjkolónia kizárólagos oligarchája egyenesen felé induljon, szemtől szemben is megismételve szavait."
Kép forrása: Internet
by Kami
Szólj hozzá!
2022. január 08. 15:39 - Kami könyvei

A harag szülötte - ELŐKÉSZÜLETBEN Kami könyvei fb csoportokban

ELŐKÉSZÜLETBEN Kami könyvei fb csoportban
A harag szülötte
FÜLSZÖVEG
Owain Jager Summers a veinmoore-i tolvaj sorsa már szinte születése pillanatában eldől. Egy napot alig tölt a világon, élete idejekorán megpecsételődik azáltal, hogy édesanyja világra hozatala után jóformán azonnal túlad rajta. Ha nem így tenne, amellett, hogy Owain-t az első portyázó vadkutya horda ízekre tépné; félő, hogy Fortuna olyan kezekbe juttatná, ahol a fiúnak a vadkutyáknál is kevesebb esélye maradna a túlélésre. Miután egy másik városi örömlány belátására bízza újszülött fiát, Maggie Jager Summers a vak kurtizán úgy dönt, felakasztja magát, egy életre megszabadulva a mocsoktól, ami beszennyezte testét.
A kínzó élményeknek hála; amik várandóssága kilenc hónapja alatt kísértették és visszajártak hozzá, bárhol bújt is el, és amik nem csak ártatlanságát, de szeme világát is elrabolták miután megtagadta kegyeit az Evil Padlock néven elhíresült gyilkostól; Maggie úgy dönt egyszer s mind megszabadul a félelemtől. Pedig a férfi utolsó találkozásukkor megfogadta, hogy bosszút áll, amiért Maggie megtagadja tőle a test örömeit és amint megszületett utódja, a szeme láttára tépi ki a fattyút, a nő haldokló kezei közül. Hogy vérebei felkutatják, Maggie bárhol rejtőzzön is el; mert Evil az egyetlen ember a városban, és a közel távolban is, akinek nem lehet nemet mondani.
Maggie egyszer megtette. Képesnek bizonyult rá. Több lehetősége nem lesz nemet mondani, ha újra találkoznak, így amikor fia végre napvilágot lát; a lány az egyetlen helyre menekül, ahol végre végleg nyugalomra lelhet.
Miután Evil Padloc tudomására jut, hogy Maggie végzett magával, a gyermek keresésére indul, akit mintha a föld nyelt volna el. Bárkit kész lenne megölni, aki csak rejtegetni próbálja a csecsemőt, ahogy meg is teszi a bordélyház összes lakójával, ahol Maggie hónapokra meghúzta magát előle. De a gyermek soha többet nem kerül elő. Már-már azt beszélik, Maggie magával vitte a sírba a fiút is. Egyetlen bizonyítékát annak, hogy a gyilkos cselekedeteiről elhíresült veinmoor-i gyilkosok szektájának feje is képes gyermeket nemzeni; merthogy ezután Evilnek soha többé nem adatik meg az a kegy, hogy gyermeke szülessen. De hiába is mozgat meg minden követ, elpártol mellőle a szerencse. Újszülöttjének sorsa nem lát napvilágot semennyi gyilkosság árán sem. Emberei fellázadnak az egyhelyben toporgás miatt és Evilnek végleg döntenie kell. Ha csak nem vezeti őket vérbővebb területekre rabolni és fosztogatni, végérvényesen tekintélyét veszti a szemükben.
Hogy ne kelljen lemondjon korlátlan titulusáról, az utolsó éjszakán mielőtt gyilkosaival hosszú portyára indulna az országban, magához vesz egy kislányt, Maeve-t, az egyetlen csecsemőkorút, aki megegyezik saját eltűnt újszülöttje korával. Sajátjaként neveli fel és ki is kiáltja utódjának, hogy klánja tagjai számára se legyen kérdéses, a Padlock-ok kezében marad az irányítás, vezérük esetleges halála után is.
Eközben a fiú, akit az orvgyilkosok szektája sosem talált meg egy veinmoor-i papnak hála, férfiúvá érik, de nem felejt. A teljes igazság megismerése után, apja nyomába ered, hogy megtalálja és megölje mindazért, amit édesanyja ellen, Evil elkövetett.
Az ifjú, Owain hamarosan belép apja gyilkosai közé, és hogy a legjobbak közül is a legjobb legyen, elhallgatva származását, töri az utat maga előtt, egyenesen a másodvezéri szintig, hogy mestergyilkos válhasson belőle. Mindenkit megöl, aki csak megsejti szándékát. Kitanulja apja mesterségét, és amikor a férfi végre bizalmába fogadja, kész rá, hogy a legváratlanabb pillanatban átdöfje fekete szívét. Hálából a törődésért, amiért olyan gyerekkora volt, amilyen. A kitaszítottságért, a nélkülözésért és az anyátlanságért. Amiért Evil Padlock megerőszakolta anyját, kiszúrta annak szemeit és kínozta hosszú hónapokon át; hogy végül eldobja, akár a szemetet.
Owain Jager Summers, apja gyilkosainak árnyékában felnőve kellett éljen, végig attól félve, hogy egyszer rátalálnak, de rejtőzködő életmódjának hála, képes egyedül is életben maradni, amíg el nem jön a bosszú órája. A legínségesebb időkben is csak az tartja életben, hogy egyszer viszonozhassa mindazt a jót, amiben sosem lehetett része, és amikor eljön az idő, hogy szembe nézhet végre saját démonaival, teljesen felkészülve; egy gyilkos gyilkosaként tekint magára. Apja tette a legjobbá, az együtt eltöltött portyázós hónapok alatt; éppen olyanná, amilyennek Owain-nek lennie kell, amikor majd fegyvert ragad ellene. A bosszúhoz, amit a szívén viselt egész idő alatt.
Egyetlen ember maradt csupán, akitől Jagernek tartania kell.
A saját húgától, Maeve-től, akinek éles esze buktatja le végül, mielőtt apagyilkosként révbe érhetne.
Ami azt illeti; a lány még apjukon is túl tesz, gerinctelenségben, de Owain-t ez sem tarthatja fel. Megölni egy olyan nőt, aki vele ellentétben, mindent megkapott és biztosított helye van a gyilkosok szektájának élén, külön élmény lesz. Elvenni Evil Padlocktól a drágalátos kislányát, mielőtt a szekta vezér meghalna, pedig csak még kitüntetőbbé teszi a megtorlást a fiú számára. Főleg mikor a tetejében az is kiderül, hogy az átkozott boszorka csak talált gyermek és jogtalan formál jogot "apjuk hagyatékára". Legyen Maeve akármilyen jó is a harcokban, Owain nem engedi, hogy puszta fegyverekkel túltegyen rajta.
Hacsak nincs a lánynak ezeknél több a tarsolyában, a hazug klánvezérrel együtt veszik el.
Kép forrása: Internet
by
Kami
Szólj hozzá!
2022. január 08. 15:34 - Kami könyvei

Halál hét darabra vágva - Evelyn Jones 1 és 2 novella Kami könyvei fb csoportban!

Sziasztok sziasztok

Gyertek Kami könyvei fb csoportba vérengzeni, +18-as novellákat olvasni, Halálistenekről, lidércekről és egy lányról, aki az istentelen lények közé szorul, végül az életben maradás reményében megvívja a háborúikat.

(Az offenzív jelenetábrázolások miatt minden történetem, Light novelem, kisebb novellám szigorúan +18-as besorolású. Kérlek ezt tartsátok észben)

Evelyn Jones 1 - 2 novella Kami könyvei fb csoportban!

- Halál hét darabra vágva - Evelyn Jones hibája 1. (7 részes novella)

- Élet hét darabra vágva - Evelyn Jones hibája 2. (7 részes novella)

részlet

Amikor a Halál a nyomodba szegődik, mert elvettél valamit, amit nem lett volna szabad. Mit teszel?
Nem adhatod csak úgy vissza egy bocsi kíséretében, mondván, hülye vicc volt, ezért:
A, Eldobod, ami nálad van és fejvesztve menekülsz, talán nem ér utol
B, Alkudozni próbálsz, hátha akkor nem öl meg, hanem elenged az alkutok értelmében
C, Ha csakugyan a Halállal állsz szemben, nem mindegy mit teszel? Veled, úgy is mindenképpen végez, tehát akár meg is tarthatod, amit eltulajdonítottál
1.
Vaaaaaaaagy...
Miután Evelyn Jones egy autóbaleset után a hullaházban ébred mezítelenül, biztos benne, hogy mindaz, ami történt csak legrosszabb rémálmai egyike. Nem a valóság. Tisztán emlékszik, hogy beszalad piros Suzukijával egy kamion alá, miután nem vette észre idejében annak féklámpáját.
Arra is emlékszik, a baleset halálos kimenetelűre sikeredett. Biztos benne, hogy meghalt akkor éjjel.
A hangok...
A fények...
Szirénázó, pulzáló őrület...
A részévé lett.
Hogy egy hullaházban ébred ezek után, rendjén lenne, hiszen hol máshol szállásolnák el oszlásnak induló, összeroncsolódott tetemét. Hogy újra úgy dobog a szíve, annak ellenére, hogy a kamion lökhárítója átszaladt mellkasán, azonban már tényleg nem fért bele egyre pocsékabbul alakuló napjába. A munkahelyéről kidobták, csak mert összetört valami hülye, ezeréves vázát, a kiszemelt sztárfocista ma sem kereste, hogy anyagilag holtáiglan szeresse, és meg mert amúgy szingli volt kerek öt éve, tehát akármelyik oldalról szemlélte az eseményeket, a mérleg nyelve sosem felé billent.
Még nem tudta, hol van a csavar, de valahol lennie kellett. Talán még csak most lebeg élet és halál között és az égi felvonó nem működik olyan gyorsan, amilyen gyorsan Evelyn szörnyethalt, hogy aztán a másvilágba kerülhessen. A türelem nem csak a hosszú életnek lehetett a titka, hanem a biztos halálé.
Nem az egyszerűbb procedúrák közé tartozhatott, ha még mindig ebben a jégveremben rostokol. Talán, ha visszafeküdne saját kis fémtepsijébe, hogy türelmesen kivárja a sorát; a halált elvégre nem lehet siettetni, gyorsabban eltelne ez az abszurditásnyi éberen töltött idő, amit most várakozással kell eltöltsön.
A szívdobogás, amire pillanatokkal ezelőtt eszmélt ekkor újra összerántotta mellkasát, mintha rávilágított volna egy igencsak fontos részletre, megválaszolva a még fel nem tett kérdéseit is a körülmények helyett. A ritmikus lüktetés túlságosan hangos volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja. Túl eleven, hogy ne hasson ébresztő módon sekélyes érzelmeire. Nem tudott nem tudomást venni róla. Nem is érezte magát halottnak, ami azt illeti, pedig minden jel szerint, annak kellett volna lennie.
Egyetlen karcolás nélkül megúszta, ezt már akkor is megállapította mezítelen testéről amikor leszállt a fémtálcáról, ahol ébredt. Kreol bőre érintetlen, kese szín, válla alá omló fehérszőke haja tökéletesen nagy hullámai, mintha sosem törtek volna meg a szélvédőjén szétloccsant agyán. Egy csepp vér, annyi nem pettyezte őket. Filigrán alkatával mintha legalább is most lejtett volna le egy Hollmark képeslapról, hogy áttáncoljon a Play boy oldalaira. Azt leszámítva, hogy anyaszült meztelen volt, makulátlanul festett és így is érezte magát.
Nem volt benne biztos, ha kimegy az egyetlen ajtón a terem túlvégében, minden fel nem tett kérdésére választ kap, de nehezére esett elhinnie, hogy rajta keresztül Szent Péter oltalmába jut majd. Hogy ez az egész hullaház csak a halál utáni élet előszobája lenne, abban erősen kételkedett. Még anyagi világhoz ragaszkodó lelkének könnyebb távozása érdekében sem volt hajlandó elfogadni ezt. Ahhoz túl racionális gondolkodó volt. De az sem volt valószínűbb, hogy életben maradt. Tisztán emlékezett, hogy esélye sem adódott a hirtelen történt ütközés miatt. Az a tény, hogy elaludt a volán mögött, azonnal leredukálta a végkifejletet. A karambol azonnal végzett nyomorult életével, mégsem vitte rá a lélek, hogy egy percre is elfeledkezzen egyre ütemesebb szívveréséről.
Talán csak előre látta a még be nem következett jövőt. Nem. Akkor nem lenne mezítelen.
Újjászületett. Pont ugyanitt, pont ugyan ebben az időben. Ez sem túl valószerű.
Csak álmodja az egészet.
A szürke fémajtó felé indult, hogy kikémleljen az embermagasságban ülő kis ablakain. Annak fényében mit lát odakint, határoz majd további lépéseiről, döntötte el és mezítelen talpa szíve ütemével együtt gyorsult fel, hogy kiderítse a valóságot önmagáról.
Mintha tojáshéjon járt volna, tökéletes vádlija egyre jobban beszúrt az ajtó közelségére. Ekkor érezte először, hogy mégsem olyan minden, amilyennek lennie kellene. Nem tudta volna megfogalmazni miért, zsigerből érezte, hogy az ajtón túl látottakkal sem lesz elégedettebb, mint azzal, ami idebent várja, ha marad, de hogy ne veszítsen elhatározásából, az utolsó métereket futva tette meg a nyolc méter hosszú 16 tálcás szobából, hogy megfigyelő állása után, egyetlen erőteljes lökéssel kivágja a lengő ajtót.
Kezeit maga elé tartva csúsztatta a fém bejáratra őket határozottan és közéjük simult teljes mellkasával, hogy kilásson rendesen. Először jobbra, majd balra tekintett, de csak egy keresztbe futó szűk félhomályos folyosón állapodtak meg mély barna szemei, ahol a jobb időket látott neoncső is percenként pislákolt csak fel, nem biztosítva a folyamatos világítást.
Hogy biztos legyen a dolgában, Evelyn még egyszer megismételte a fejmozdulatot, mintha legalábbis gyalogosátkelőnél lenne. Nem szerette a meglepetéseket.
Mire harmadjára is jobbra tekintett már teljesen lehiggadt. Nem volt a közelben más mint fanyar hullaszag. Még a műszak végét jelző fehér köpeny is fel volt akasztva a jobb oldalra menő folyosó félhomály burkolta, lábon álló ember magas állványán, ettől csak még inkább kihaltnak tűnt az épületszárny. Ha nem így lett volna, a nő el sem indul, de kihasználva a mozdulatlanságot úgy döntött, még mindig az anyagi világban van, nem Szent Péter ajtajában. Hogy álmodik-e, arra ráért akkor gondolni, ha kijutott innen. Magyarázat bizonyára létezett. Megérzéseit követve tekintete a baloldali folyosószárnyra fordult, hogy kilökve a lengőt, arra folytassa útját, de nem maradt ideje rá, mert az ablakon kívül várakozó női arc, ami a semmiből tűnt fel, akár egy jelenés, türelmetlenül elhúzta száját. Végül hirtelen előre lendülő öklével nagyot sújtott az üvegre, hogy betörje azt.
Az arca alatt, nyaka bőrén futó sebhelyek sok véres öltésnek adtak otthont, ahogy a kézfején levők is, amikkel a felsikoltó Evelyn után nyúlt. Vérerektől lüktető bőre nem egy helyen volt össze nem illő darabokból összevarrva, mintha csak egy sebész helyett egyenesen mészáros kezek alól szabadult volna, hogy kísértsen. Szőke haja sötétebb árnyalatban keretezte arcát, mint a vele szemben állóét. Csapzottan lapult fekete csuklyája alatt fejbőrére, míg fürkésző groteszk vonásai végül el nem tűntek ismét Evelyn szeme elől, a kihunyó neoncsövek betegen vibráló fényével. Amilyen villanásnyi idő alatt megjelent, úgy kebelezte be a sötét az arcot, ami megállította a bent álló nő szívét azonnal.
(folyt köv)
Képek forrása: Internet
A teljes Evelyn Jones Kami könyvei fb csoportban olvasható.
Köszönöm, ha kerestek minket
by
Kami

 

 

 

Címkék: Evelyn Jones
Szólj hozzá!
2022. január 08. 15:05 - Kami könyvei

Játékbaba Requiem

Sziasztok

Gyertek Kami könyvei fb csoportba mini fantasy novellát olvasni :)

Öt részes karácsonyi +18, nyomokban Diótörőt tartalmaz

Játékbaba Requiem

részlet

"Drosselmeyer egészen addig nem volt tisztában saját döntéseivel, amíg azok veszélyes vizekre nem vitték ismét és Necreya előtt állva nem találta magát. Úgy nézett le a lányra, mintha maga sem értené, mi vonzotta oda. Elengedni képtelenül a szemkontaktust érintette meg szálkás ujjaival Necreya arcát és óvatosan elnyíltak ajkai. Meg akarta értetni vele, hogy mit kell tenniük. Menniük kell, amíg nem késő. Ezt akarta mondani. Amikor faerezett szépen megmunkált ajka ehelyett a lányéra tapadt és az ő törékeny teste kimerevedett ölelésében, már tudta, hibát követett el. A kormos ajkak felreszkettek a súrlódásra, de nem húzódtak el. Legalább is nem azonnal.
- És most már megcsókoltál? – suttogta végül a lány és nyelt egy karcosat ahogy a torka kiszáradt. Csak a hamutól, bizonygatta magának is, de nem kellett szavakra váltania, mert Drosselmeyer szemében zavar villant és azonnal az ajtó irányába indult.
- Mi ez a csókmánia nálad? Mennünk kell, mielőtt Mausekönig vissza nem tér. Marie-hoz kell mennünk. – ismételgette magát, hogy kérdésére úgy tűnjön, nem vár választ. Öles lépésben szelte át a szobát, hátra hagyva Necreya-t. - Az Egérkirály is bizonyára odatart, miután azt hitte megölt. Ezek szerint nem utánad jött. Azt hittem, későn érkezem azért törtem be az ajtót. Úgy tűnik mégiscsak be akart előzni. Meglepetést okozni azáltal, hogy mire Marie-hoz érsz a fegyverrel, ő ott várjon téged és ott végezzen majd veled. – nyilatkoztatta ki a férfi végül frusztráltan és hátra sem akart nézni. Mit művel? Lehet, hogy Mausekönig már Marie-nál van vagy épp az életére tör, ő meg itt csókolgat egy lányt, aki olyan naiv, hogy akkor sem ismerne fel egy igazi csókot, ha belefullasztaná. Nincs erre idejük! Szidta meg magát végül Drossel újra és újra, egyre bosszúsabbá válva.
- Engem még sosem… - ahogy a lány elsuttogott szavai utolérték, Drosselmeyer elfelejtette hogyan kell lépni. Mintha fafaragvánnyá vált volna, belekövült a mozdulatba. Pedig elhatározta, nem fordul vissza nehogy megbánja. Annyira eltökélt volt, hogy kellő határozottsággal vetett véget az előbbi beszélgetésnek azzal, hogy tüntetőleg hátat fordított. Meglepetésként érte, hogy Necreya talán még koránt sem végzett. Amit a lány mondani készült előre megrémítette. Naivnak gondolni egészen más, mint mikor igazolást is nyernek feltételezései. Tényleg sosem csókolták még meg? És Drosselmeyer tényleg foglalkozik ezzel?
Sebtében fordult vissza Necreya felé, ezt se legyen ideje megbánni.
- Ki vagy te? – a férfi szemei szinte szikrákat szórtak, ahogy visszafelé már ügetésre váltott. Kérlelhetetlenül ragadta derékon a mögötte állót és Necreya megrettenő szemeibe nézett, hogy szigorú, fürkésző pillantással elhallgattassa. – Hogyan kerültél a házamba? Az, hogy segítettél nekem, vagy segíteni akartál rendben is volt egészen idáig. De most, hogy csak ketten vagyunk és nyertünk egy kis egérutat, azt hiszem kíváncsivá tettél. Lány, akit még ennyi idősen sem csókoltak meg. Remélem nem a fagyöngytől beszélsz félre. – tapadt ekkor erőteljesen kíváncsisága tárgyára saját szájával, és anélkül, hogy engedélyt kért volna, szétfeszítette a nyelvével ajkait.
Necreya azt hitte már-már az is fából lesz, de ahogy Drosselmeyer puha nyelve vágyódó táncot lejtett a szájában, társát keresve, a lány erőtlenül adta meg magát az új tapasztalatnak."

 

A teljes történet Kami könyvei fb csoportban olvasható.

Köszönöm, ha kerestek bennünket.

Kép forrása: Internet

by

Kami

 

Címkék: Diótörő
Szólj hozzá!
2021. október 15. 12:55 - Kami könyvei

Halloween-i játék Kami könyvei fb csoportban!

Sziasztok sziasztok
Franken-Scream
Az október 31-én levő halloween-i szerepjátékra Shakespeare (Balogh Károly) megírta az alapot. Azt kell mondjam, elfogultság nélkül, hogy tökély.
Hamarosan felkerül, hogy elkezdhessetek készülni karakterekkel, eseményekkel.
Biztos vagyok benne, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)
Úgy hogy hamarosan jövünk, kezdjetek el felhangolódni... ;)
Gyertek játszani Kami könyvei fb csoportba!
 
Kép forrása: Internet
by
Kami
Szólj hozzá!
2021. október 14. 10:05 - Kami könyvei

Szerepjáték Kami könyvei fb csoport

Sziasztok sziasztok
Na és akkor van még idő, így tehát az első játék, amennyiben megszavazzátok, hogy legyen havi 1 szerepjáték nálunk Kami könyveiben; hátha nem csak ketten leszünk, meg hárman, mint legutóbb. Ha az időpont nem ideális; szóljatok. Rugalmas vagyok.
Október 31. - 16:00
Halloween - Franken-Scream címmel
(illetve a vendégszerzőkön múlik, még milyen címmel)
egy Frankeinstein sztori
vámpírokkal, farkasváltókkal, vérfarkasokkal, szellemekkel, zombikkal, szörnyekkel, boszikkal vagy ki amilyen karaktert hoz.
Ki szeretne még játszani? Kami könyvei fb csoportban kommentben jöhet a játékkiíró-poszt alá a jelentkezés, játékra, alap írásra egyaránt, legkésőbb október 15-ig.
 
Puszó nyuszók
Gyertek írni és olvasni :)
Kép forrása: Internet
by
Kami
Címkék: Szerepjáték
Szólj hozzá!
2021. október 14. 09:54 - Kami könyvei

VENDÉGSZERZŐK Kami könyvei fb csoportban 2021. Október

Sziasztok
Az utóbbi időben a Blogon is, de a Kami könyvei fb csoportban is egyre több szó esik szerencsére arról, hogy mennyi vendégszerző támogatását élvezi ez az aprócska, családias kis hely. Örömömre sokan adták áldásukat, egyben nevüket is ahhoz, hogy publikáljanak Kami könyveiben is; ezzel színesítve a palettát. Ami egyrészről jó, mert nem válunk egysíkúvá; másrészről nívós versekkel; én-történetek Töredékeivel; romantikus, már-már shakespeare-i magasságokkal is találkozhatunk ezen alkotások között.
Én érzem magam megtisztelve, amikor olvashatom őket sorra, és elmondhatom nekik is, de az olvasó közönségnek is, hogy kivételes tehetségek; különc; különleges személyiségek, mint talán én magam is; és vannak igencsak megdöbbentő írásaik, vagy épp olyan törékenyek, mint a pillangó szárnya. Sok jelzővel illethetném vendégszerzőimet, de ahányan vannak, annyira sokrétűek és élettel teliek.
Szeretném, ha most itt, elolvashatnátok a Bemutatkozásaikat is, alig néhány sorban; és ha egyszer eszetekbe jut ellátogatni Kami könyveibe; miattuk is tennétek, hiszen tényleg rendkívüli tud lenni, amit csinálnak.
Mondják el ők maguk miben jók és honnan érkeznek; ti olvasók pedig bátran gyertek be közénk, hogy találkozhassatok velük is és munkájukkal is. Még ha csak interneten is; kicsit amolyan virtuális Pilvax Kávéház módra.
Na lássuk; mit mondanak ők magukról: <img alt="
Címkék: Vendégszerzők
Szólj hozzá!
Fantasy szerző
süti beállítások módosítása